United States or Pakistan ? Vote for the TOP Country of the Week !
Most meg már úgy érezte, hogy süt az intéző ajka. Szerette volna remegő ujjait elrántani, de az a tanintatlan, kemény kéz nem engedte. A főhadnagy felszisszent a kézszorításra. Terringettét, Kardos, miből van maga? kérdezte és megrázta összeragadt ujjait. Pardon, mondta az intéző mentegetődzve és ajánlotta magát.
Mintha félt volna ettől az asszonytól, gondolatban önkénytelenül is elhuzódott tőle s türelmetlenül várta, hogy elmenjen már. Az asszony békétlenkedni kezdett. Vagy kérem, jól esnék-e önnek, ha a felesége ezzel az egy sorral imádkoznék önért? Ezeknek a gyerekeknek az apja, az ő ura ettől a sortól várna mindent... Hát nem kevés ez? Nem? De igen, csakugyan... Ugy-e ir még hozzá?
Az éjszaka első órája már nem volt messze, mikor az aedilis gyaloghintója föltűnt az ostiai kapu mögött. Kíséret nélkül indult útnak, mintha csak sétát akart volna tenni a Városon kívül, a nyaralók között. Még feleségétől sem búcsúzott el. Nem akarta, hogy idő előtt értesüljenek távozásáról.
Az napra vége is lett a munkának, gépiesen fogtak kezet egymással. A leány még visszafordult az ajtóból, mintha mondani akart volna valamit, de azután mégis csak szó nélkül ment el. Lenn nem találta otthon az apját s örült, hogy egyedül maradhatott egész este. Beült a maga kis szobájába, lámpát se gyujtott, a mikor már besötétedett, csak a sötétben gondolkozott a divány támlájára dőlve.
Nem volna Isten ellen való vétek, a két szép szőke gyermek ellen való vétek, eldobni a nyugdíjat? E szavak kimondása után Miklós sietve hadonászott. Értsen meg, értsen meg hadarta gyorsan. Semmi rosszat nem akarok. Semmi becstelenség. Törvényes úton óhajtom a dolgot. Az egyház törvényei szerint. De kinek kell azt tudni? Kell azt a kincstárnak tudni? Kell ezt a kincstárnak tudni?
Mert én nem érek odáig. Nagy csend lett, a két ember egymásra bámult. Az ur félelemmel, irtózattal, a paraszt nyugodtan, csak éppen hogy elfáradva. Ő is szólalt meg ujra először. Az baj, hogy reggelig se élek. Meg kellett volna még mondani egyet s mást az asszonynak. Ugy látszik, hogy nem engedik ide, mig a többi is ki nem kerül a tárnából. Hallom a zsandárt, azért mondom.
Hogy sarkantyuzta volna a paripáját! Mily szélsebesen vágtatott volna máshová, akármerre, csak hazafelé nem! Hogy rohantak volna, bár a pokolba, lóhalálában!... De az ember sohase tudja, hol leskelődik rá a fátum. Ha véletlenül nem mészsz ki az utcára, mikor tégla esik az emberek fejére, száz esztendeig élsz s annak idején békén ringathatod szépunokáidat.
Különben adjuk meg neki és jóakaró bemutatóinak, hogy akaratuk ellenére okos dolgot cselekedtek és jót tettek velünk: alkalmat adtak arra, hogy kimagyaráztuk magunkat az urammal, és a mint örömmel látom az én édes bolondomnak megjött az esze. Valóban úgy látszott, mintha Sándornak egészen megjött volna az esze. Nyugodt, vidám volt, szeretettel nézett nejére és mosolyogva beszélt hozzá.
Van az embernek egy különös sejtelme, mit lehetlen megmagyaráznia, de ilyfélét érzett Somorjayné, habár nem tudta volna okát adni és Juliskával valóságos harczot vívott miatta, ki nagyon meg volt elégedve az udvarias, csinos lakóval, s ugyanígy érzett Somorjay Lajos is, ki Kardostól megtudván sógornője fölmondását, éktelen haragban tört ki.
Ha tehát azt hiszed, hogy fel fogom keresni, nagyon, tévedsz... A jóságos Isten is elvétette a dolgot, amikor éppen ez a gonosz vén asszonyt mentette meg a tűztől, akiért pedig nem lett volna kár. Nem azért mondtam... Ne is, mert még a kaszakok kezére is inkább kerülök, mint ennek a csúf természetű boszorkánynak a kezére! Mit is avatkozott kapitányod olyan dologba, amihez semmi köze?