United States or Tuvalu ? Vote for the TOP Country of the Week !
Nem hiszek a rágalomnak, nincs okom hinni s nagyon sok okom van megbizni nőm szerelmében. Miért kínoz hát mégis az a képtelen gondolat, hogy igazán szerette azt az embert, igazán az övé volt, s ha újra összekerülne vele, ismét az övé lenne szerelme? Nincs ezt hinnem semmi okom, semmi, semmi... és mégis... hátha megcsaltak? hátha igaz volt? Hátha igaz volt?
Fehér ruhácskájában, amely nyakig volt gombolva, olyan volt, mint valami igénytelen kis nevelőnő. A haját „copf" ban hordta; szép vastag fonatban, kék szalaggal. A nénje mellett alig törődött vele valaki. A gróf szólott hozzá néhány udvarias szót; olyankor gyönyörűen elpirult a kis leány. Nagyon szépen tudott elpirulni.
Neki sohase volt felesége, gyermeke, végezze az üzlet dolgát, ugy sincs egyéb baja, hanem én már körültekintek erre is, arra is, hogy miben lehet valamit csinálni. Igy például, ez sem haszontalanság. Nem, teljességgel nem... Ugy vagyok vele, hogy számot vetek előbb mindennel s aztán megállapitom, hogy kire meddig számíthatok azok közül, a kik körülöttem élnek. Ezt csak fontos tudni.
Most már ágyba lehetett fektetni, nem ellenkezett, nem tudta, mi történik vele; orvost is hívhattak beteg ágyához, de ez csak fejét csóválta s nem rendelhetett számára egyebet, mint a legnagyobb nyugalmat. Két gyermeke folytonosan mellette ült s irtózva, borzongva hallgatta a kapcsolat nélküli, szörnyű beszédeket, melyekben a láz utat tört magának a beteg ajkain.
Abba mindenkinek a neve be volt írva egész rendes főkönyvi módra, csak az enyém nem. Ahelyett az állt ott: »noi corporagi«, ami albánul azt jelenti: »a mi káplárunk«, mivelhogy mint káplár töltém be akkor honfi-tisztemet. Ez meghatott s »bir gotah sarap«-ot rendeltem az efendümnél. Lám, így szeretett bennünket az albán. Mégis, mikor elváltunk, még csak kezet sem foghattam vele.
Nem háborgattam éhsége további mohó csillapításában, hanem leültem vele szemközt a fűbe és szótlanul néztem, mint pirul ki lassanként vértelen, sápadt arca és mint csillan meg apró, leskelődő szemeiben az élet. Megállapítottam, hogy elválásunk óta jóformán semmi változás sem történt rajta.
Sehogy sem tudom lerázni a nyakunkról, pedig gondolhatja, Kedves Atyám, hogy nem vagyok valami gyöngéd vele szemben. A szép szót nem akarja megérteni, a gorombaságra vígan szalutál. S el kell szenvednem, hogy a szinháztól hazáig folyton a sarkunkban legyen. De ebbe itt bele kell nyugodni. Berényben a szinésznők akkora kisérettel járnak az utcán, amilyennel a gerolsteini nagyhercegnő.
Kivált Atlasz úr, ki érezte bűnös voltát Klára irányában, különös bizalmatlansággal nézett belépő fiára, mintha attól félne, hogy most vele akarja folytatni azt, a mit tegnap Manóval tett. De Sándor nyugodtan lépett melléjök, kezet csókolt, mint máskor, s gyöngéden tudakozódott anyja egészségéről.
Tehát itt van az a Klára, s ma nem távozott hazulról? Tudtommal nem. De ő jöhet-mehet a nélkül, hogy engedelmet kérjen, sőt egy idős hölgy naponkint eljön érte, hogy sétálni, olykor szinházba kisérje. Ma azonban, azt hiszem, még nem távozott az intézetből. Nézze meg, kérem, s ha itt van, hivja ide. Mit akar vele, grófné? Kikérdezem Dózia felől.
De merjen valaki csak egy lépéssel közelebb menni hozzá, mint a hogy ő megengedi, úgy megjárná, mint a hogy már sokan megjárták vele. Félek, ez lenne sorsa az Atlasz-gyereknek is. Nem volna jó, ha tapogatóznál? Isten mentsen! Mihelyt észrevenné, hogy komolyabb szándékunk van vele és az Atlasz-gyerekkel, rögtön hátat fordítana neki. Hagyjuk hát reájok a dolgot.
A Nap Szava
Mások Keresik