United States or Myanmar ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az utóbbi időben majdnem elhidegültek egymás iránt, de hogy mi volt ennek az oka, meghatározni maga sem tudta, talán leginkább az, hogy Enyingitől többször hallá, miként azok számítanak , mint Veronika kérőjére!

Aki az első rezervista-gyakorlatot csinálja: az vén harcos vagy öreg csatár vagy agg plenkler. Aki a másodikat csinálja: az hős atya vagy öreg vendég. Aki a harmadikat: az vén szentség. Ez utóbbi felül áll mindeneken. Az szavaljon, akinek ez az utolsó! kiáltja marsolás közben a vén szentség.

Igy jött köztük létre az egyesség, hogy ő bucsut mond a multnak és az intézetnek, s titkon elhagyja azt, ki eddig gondoskodott róla, de hogy kinek az ő létele teher, azt úgy Obrenné, mint Klára gyakran elmondták neki. Az előbbi talán meggondolatlanságból, az utóbbi érdekből, de egyforma hatással a tapasztalatlan leányra.

Csöndes, álmos idő. A parti korcsmában, ahova belépek, csak egy vendég van, meg a gazda. Az utóbbi hosszúszárú kupakatlan tajtékból pipázik s közben nyugodt hangulatban társalognak. Elsőbb egy lakatosról beszélnek, aki a beszéd szerint a világ legelső lakatosa lenne.

Ezen szavait ejtvén, elváltoztatá More ábrázatját, s csak most tünt ki, hogy előbbi butasága inkább fölvett, mint természetes volt, ezzel akarta alkalmasint Szirmay haragját magáról elhárítani, és utóbbi beszédét bizonyos vakmerőséggel hangoztatá, a melyben mégis elég okos volt előbbi ostobaságának egy részét megtartani, de ismét és nagy sebességgel egészen ábrázatára vonta azt, mint egy megtámadt lovag sisakellenzőjét, midőn Szirmay haragra lobbanva így dörge reá: Jól van ficzkó, de gyalázatos hazudságodért a bástyára akasztatlak, hogy legyen mire irányozni a hatvan ágyút.

Az utóbbi szavak akarata ellenére röppentek ki ajkain, s arcza oly rémült kifejezésű és sápadt volt, hogy azok bámulva néztek , de engedelmeskedtek, s a fogaton gyorsan robogtak el, mielőtt még Enyingi hozzájuk léphetett volna, ki csodálkozva tekintett utánuk.

Látod, már nem is kívánkozik haza!... Oh, Klára az én vérem, az én leányom! Lásd, már rád is gondol! Nekem meg arcképét küldte. Ez utóbbi szavak megint mérget öntöttek a José szívébe: Az ám, de miért?

A mai orosz platinabányászat négy nagy társaság kezében van, melyek évente átlag 5400 kilogram platinát termeltek az utóbbi évek alatt.

A mellénybe az ezüstgombokat gombolják és ugyancsak ráakasztják az órára az ezüstláncot, amelyen tallér kevélykedik, vagy ezüstből való potyka, az utóbbi a lánc gazdájának halászmesterségét példázván. Előkerül az ünneplő tajtékpipa vagy inkább a hosszú és tajtékból való szivarszívó szopóka, amelynek a finom szívás adja meg az értékét.

Az egyik rángatta a vállát a szűrben, a másik két kézre fogván a nagy ákáchusángot, amit bot gyanánt vitt, a végével a fagyos rögöket turkálta. Többször kellett még a hívást ismételni, teljes megnyugvást adván arról, hogy semmiféle fizetség nem lesz a dologból. Ez utóbbi kijelentés kissé meghatotta a két legényt, hanem azért csak az egyik hitte el.