United States or Guam ? Vote for the TOP Country of the Week !


Esztheyné pedig ez alatt, míg házában a föntebbiek történtek, Lamberth Klárát kereste föl, kivel ama leánykáról kivánt beszélni, kinek helyét Dózia foglalta el hosszú évek során, s kiről Enyingitől tudta, hogy az jelenleg Holcsi lakásán van annak gyámleányával együtt, kik nem voltak rokonságban, de a veszedelem egyformán érte őket, s ő saját érdekében is beszélni kivánt velük.

Összezavarodtak agyában a pár hónap óta körülötte történtek, de sem azoknak keletkezését, sem okait nem tudta a sötétségből kihámozni.

Törvény szerint nem járhatna, mert hiszen azt semmi parancs nem tiltja, hogy valaki a saját házában ne csinálhasson cigányos vigasságot, de ezeknek odakint nem szabad. Valamikor régen adtak ki erre kapitányi rendeletet, alighanem azért, mert sok mindenféle bajok történtek az ilyen cécókon.

Ilyenek történtek tehát a terraszokon s azoktól fölfelé, egy fensíkon kezdődött Izmail bég birtoka, a piros cserepekkel kirakott ház, az udvar magas kerítése, azontúl pedig mindenféle veteményes helyek, szilvafa-erdő és szőllőskert. A napos oldalon a szőllő is megtermett és cselédei két novcáért teleadtak vele egy katonasapkát, tekintet nélkül a sapka űrméretére.

Már látta azt az eszközt is, mellyel a sokaság lelkéhez hozzáférhet, azt felrázhatja a tespedtségből, életvágyakat gerjesztve benne. Az országgyűlésen történtek nem hagyták kétségben: a nemzeti nyelvért buzdult fel az országgyűlés és a közvélemény. Széchenyi tehát a tollhoz nyúlt, hogy a milliókat serkentse, irányozza, kergesse a nehéz úton, mely a nemzet jövő nagyságához elvezet.

Meddig várjunk? Úgy látszik, neked nem esik nehezedre! szakítá félbe haragosan. Klára fájdalmas, szemrehányó tekintettel nézett . Klára! Mondj valami vigasztalót, ha tudsz! Mit tegyünk? Szeretnék valami megnyugtatót mondani, de most jöttem haza, így nem tudom, mik történtek, mi kedvetleníté el atyámat ellened? Kellett valaminek történni, míg távol valék! Én majd megtudom: mi az!

A nagybányai dolgok vagy két héttel később történtek a huszti szerencsétlen napnál, azért az időre nézve is kénytelenek vagyunk hátra lépni; de erősen igérjük olvasóinknak, hogy mindazokat, kik már előbb vannak, utól érendjük.

Az utasok minden kellemes vagy kellemetlen kaland nélkül értek el Jászvásárba. Mik történtek Jászvásárban, s miképen egy ajtó nyilásán a moldovai kapitány nagyon elhűlt.

Ez a két ember úgy szereti egymást, hogy boldogság várhat csak rájuk s miért áldozzák azt föl képzelgéseknek? mondá Veronika hévvel s igaz szánalommal hangjában. De ez ellen most már semmit sem lehet tenni, viszonzá Hermance grófnő, láthatólag megnyugodva a történtek fölött.

De hát mit tegyünk és mit fog most tenni Oroszlay? Nem hiszem, hogy ő ne vegyen részt Dózia sorsában, ki a történtek után egészen elhagyatva áll a mi segítségünk nélkül. Azt én sem hiszem. De ez egy borzasztó eset... A hirlapok kiaknáznak minden részletet, s félek, hogy a mi nevünk is előfordulhat a tárgyaláson.