United States or Bahrain ? Vote for the TOP Country of the Week !


A nép is nagy tömegekben tódult a templom felé; a szomszéd falvak lakosai is eljöttek, zászlók alatt és létániákat énekelve, hogy tanúi legyenek a ritka templomszentelési ünnepnek. A templom annyira tele volt, hogy igen sokan kívül maradtak és nagy zsivajjal tolakodtak és lökdöstek egymást a főkapu előtt. Az első padok posztóval voltak bevonva.

Akadtak urak az úgynevezett »német lovagrendből« valók , akik vándorkomédiásokat béreltek fel, hogy a vásárokon bohóckodva, tréfálkozva adják elő Kopernikusz tanításait, gúnyolják ki és tegyék nevetségessé. A nép csak úgy tódúlt az előadásokra, a bohócok pedig városról városra jártak, mindenütt búsás jövedelemre tettek szert.

Vastagon tódult be a sokaság az ősi szokás szerint mindig tárt kapukon, s az udvar alig adhata helyt a tolongó és folyvást szaporodó népnek, ez legtarkább vegyületben rimánkodék, minden nem és kor hangváltozásain, s bár csak töredékekben, de még is elég körülményesen festék a még nem ösmert, s csak a csordás fölkiáltásából sejtett bajt.

A lakosság apraja-nagyja az utcákra tódult. Kinek is volna étvágya az evéshez, midőn ilyen fenyegető égi jelek támadnak. Különösen az égboltozat közepén lángoló üstökös-csillagforma véres kard okozott nagy megdöbbenést s a félénkebbek szorongó szívvel találgatták: vajjon háborút, döghalált, vagy éppen a világnak a végét jelentik ezek a rémletes égi jelek?

A mint a kert ajtaján kilépett s a falu felé fordúlt, a távolból, a fasor túlsó végéről Klárát látta maga felé közeledni. Nem egyedül jött, egy férfi karjára támaszkodott. Sándor vére egy pillanatra mind szíve felé tódult, aztán hirtelen fölkaczagott, őrült bolondnak nevezte magát és szeretett volna visszafordúlni a kertbe, nehogy Klára meglássa és azt higyje, leskelődött .

A vitéz ifjú szokott tüzével rohana elő s kevés perczek alatt a mocsár hosszában a Túrig terjedett lovassága s rémült hátvéde a tatároknak majd védelem nélkül tódult a folyam felé, részök szerencsésen a vízbe jutott, de csak kevesen menekedhetének ki, mert néhány órák alatt, mint minden hegyi és csekélyebb folyamok, tetemesen földagadt a víz és erőszakos árjai elragadák a futó ellenséget s örvényeikbe temeték.

Föl akarta szakítni a pecsétet, de keze félúton megállt; gondolkozni látszott s egy pillanatra mintha megszégyelte volna magát; de a vér már fejébe tódult, józan esze elnémúlt s nem hallott mást, mint a gyanakodás kárörvendő suttogását. Gyorsan feltörte a pecsétet és elolvasta a levelet.