United States or Nigeria ? Vote for the TOP Country of the Week !


A keresztyéneknél nem megy a házasság csak úgy futtában; tudhatod, hiszen te is keresztyén vagy. Mihelyt aztán vége lesz a sok ünnepnek, mindjárt beszélek Sándorral okosan és fejéhez verem ezt a levelet. Mindegy, én mégis jobban szeretném, ha még ma, az ünnep előtt beszélnél vele. Hogy beszéljek vele, mikor nincs itt?

Mi következik ebből? Az, hogy a férj nagyon ritka és keresett portéka, s ehhez kell mérni az árát. Én egy millión alul szóba sem állok. Ezt kell megértetni Sándorral. Ő is megér egy félmilliót. Ezt a beszédet már szeretem! kiáltott lelkesülten Atlasz úr. Ha így beszélsz Sándorral, bizonyosan megjön az esze. Meg kell jönnie.

Azután eszébe jutott, hát ha mégis jól látott, hát ha csakugyan megint eljött e leány, hogy befejezze vészes munkáját s elrabolja tőle fiát? Megtapogatta zsebében a levelet, de ez sem nyugtatta meg egészen. Sokkal könnyebb lenne elbánni Sándorral, ha a leány nem volna itt; de ha ismét bűvös körébe jut, ki tudja, fog-e hallgatni a legvilágosabb bizonyítékokra?

Sándor megpillantá nejét a szomszéd teremben és lassan feléje tartott. Ugyanekkor lépett be a plébános a másik ajtón s egyszerre érkezett Sándorral Klára mellé. Még sem érkezett meg atyám? kérdé Klára, kezét nyújtva régi barátjának. Dehogy nem! már itt is voltunk egyszer, felelt a plébános halkan, de jókedvűen. Az első, a kivel találkoztunk, az a haszontalan ember, az a Lándsa volt.

Annál inkább észrevette Atlasz úr, s nagyon jókedvű volt, és midőn késő délután az új szomszédok a ebéd fölemelő hangulatában s a mielőbbi viszontlátás ígérete mellett búcsút vettek, Atlasz úr, ki őket kocsijokhoz kisérte Sándorral, fölfelé haladva a lépcsőn, nem győzte eléggé magasztaló szavakkal dicsőítni a fiatal özvegy gazdagságát, finom modorát, nevelését, ragyogó szépségét, s csintalan kacsintással kérdé fiától, hogy hát mit tart róla?

Házát azonban gyakran meglátogatta, eljárt Sándorral vadászni és akárhányszor ebédelt a kastélyban, kivált mikor Atlasz úr vendégei előtt dicsekedni akart, hogy neki is van papja, a ki mintegy udvarához tartozik.

Annyira viszi a szívességet, hogy maga is elmegy a vasúthoz, a plébánossal és Sándorral együtt. Sándor a kocsis mellé jut, mert hintóban nincs hely a számára; az állomáson sincs alkalma hosszasabban beszélni Klárával, mert a vonat csakhamar megérkezik és Atlasz úr nagyon sürgeti vendégeit a beülésre, nehogy lemaradjanak s nagy buzgalmában maga viszi utánok a táskákat.