United States or Cambodia ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ha ilyenkor a szinpadon kellett lennie: járt, kelt és beszélt, de Juliáját és Gauthier Margitját az utolsó fölvonásban valami sajátos apathia fogta el, az utolsó tapsviharokat már nem hallotta s mialatt a szinházból cselédjével haza gyalogolt a harmadik utcába, az úton már szendergett. Azért nem is erőltette, hogy Vidovics elkisérje, hanem a folyosón szépen elbúcsuzott tőle.

Illés ur próféta volt, még pedig nem az a próféta, a mit most sokkal gyöngébben adnak elő a nemzeti szinpadon, mint Lagrange idejében; sem Schofka társa, a wetterprofét; nem is egy somnambule, ki entree mellett három kérdésre ad nagysádtoknak feleletet; hanem egy valóságos elegáns gavallér, a ki ha valamit mond, annak teljesülni kell. Ein Mann, ein Wort!

A levegőben tisztán lehetett hallani egy betévedt dongót, a publikum idegesen kapkodta a fejét föl a mennyezet felé s mikor a szinpadon a szegény diurnista, a passziv nyomorult, valami keserves megpróbáltatás terhe alatt összeroskadt és az asztalra esve sirni kezdett, sóhajtani kezdett a földszint. A közönség belebolondult az emberébe. A blazirt főváros egyszerre gyermek lett.

Ó, kérem, hagyja el az efféle izetlenségeket. Talán majd későbben. Most csak azt akartam tudtára adni, Vidovics úr, hogy ön téved. A tévedése menthető. Hozzászoktatták, hogy azokkal a szegény leányokkal, akik a szinpadon ugra-bugrálnak, ne sokat ceremoniázzon.

Az előadás előtt alig néhány perczczel érkezett meg Tóth Balázs. Félénk egy kopott ember volt Tétován bámult bele a világba. Közönyösen, minden érdeklődés nélkül járt a szinpadon, óvatosan kikerülve mindent s fénynélküli nagy szemeit le-lecsukta egy-egy hosszú pillanatra, mintha bántotta volna a sok gázláng fénye.