United States or Costa Rica ? Vote for the TOP Country of the Week !


Önt és két testvérét, Holcsit és egy Somorjayné nevezetű hölgyet, a ki szintén testvérük, s kihez amaz este utasított engem, hogy mint ismerőséhez vigyem Dóziát, ki hajlandó lesz az ön ajánlatára őt befogadni. Obrenné látta, hogy Hermance grófné jól van értesülve, hogy hasztalan lenne tagadása, de oly váratlanul érték annak szavai, hogy pár pillanatig nem tudott felelni.

Sokkal veszélyesebb ránk nézve az, hogy tudja, miként testvérek vagyunk, mit én mindig titkoltam előtte. Megtudta összeköttetésünket? kiáltott föl rémültem Holcsi. Kitől és mikor? Úgy látszik a legutolsó időben, de hogy kitől és mi módon, arról nincs fogalmam, sőt azt is tudja, hogy Somorjayné is nővérünk. Az ügyvéd álmélkodva s összeránczolt homlokkal hallgatta Obrenné előadását.

Mindenét Klára kisasszonyra költi s neki gyűjti a vagyont, kit úgy szeret, mintha atyja volna. Több nővére is van Holcsi úrnak? Hárman vannak; az, kiről beszélek, Somorjayné a neve és Obrenné, ki nevelő-intézetet tart s abból él.

És csakugyan el is ment az intézetbe, de nem találta őt otthon, s a cseléd azt beszélte, hogy nem is fog a nap folyamán hazatérni, mert a nővéréhez, Somorjayné asszonysághoz ment, hol a napot tölti, mert nagy szerencsétlenség érte a családot.

Én Somorjayné leányának tartottam magamat, ki fölnevelt és volt hozzám, s az említett Kardos nevű detektiv azt állítja, hogy nem én, hanem Dózia az ő leánya, de nem hiszem és nem is akarom hinni. De mit tud arról, mit Lamberth kisasszony Dóziáról beszél? Semmit! Én őt nem ismerem.

Somorjayné mintegy ötven éves volt, s mint tudjuk, az Üllői-úton lakott egyetlen leányával, ki igen csinos tizenhét éves hölgyecske volt, mindig vidám, jókedvű, s egy hímző-üzletben dolgozott és csak az estéket s ünnepnapokat töltötte otthon. Ilyenkor összefoltozgatta anyja és saját ruháit s mellette egész nap vidáman énekelt.

Nem, azt nem tudtam, sőt alig hiszem, mert az lehetetlen azok után, mik... Én pedig biztosan mondhatom. Tegnap tudtam meg, hogy Holcsi ügyvédnek két nővére van, az egyik Obrenné, a másik egy szegénységben tengődő katonatiszt özvegye, Somorjayné. Ez egészen új előttem.

Obrenné? kérdé meglepetve Oroszlay, mert Dóziától hallá, hogy Obrennénál volt intézetben, s onnét csalta el Klára és erre a fölfedezésre szive majdnem hangosan kezdett dobogni. Hisz’ ez csodálatos fölfedezés volt, minek szálai messze elágazhattak, s Isten tudja, hova vezettek? Megjegyezte magának a két nevet s azután kérdé: Hányadik szám alatt lakik Somorjayné? Üllői-út 24.

Azt biztosra vettem, hogy kegyed nem is tudja a leány eltüntetését, de a részleteket kivántam tudni a multból, s véleményét kérni Holcsi, Obrenné és Somorjayné, a három testvér összeköttetéseiről. El vagyok ámulva azok fölött, a miket ma róluk beszélt.

A Nap Szava

felülete

Mások Keresik