United States or Mozambique ? Vote for the TOP Country of the Week !
De a ló ekkor már nem sokat ért. Próbakép itatni vezették, de nem kellett neki semmi. Szétnézett még egyszer, utoljára az udvarban, azzal lassan kiment a ház háta mögé a fűre. Ott lefeküdt s mást nem csinált, csak épen az egyik első lábát emelgette, mintha integetne Tóth Kása Pálnak: Elmehet Tóth Kása Pál... elmehet kend a tudományával. Mindenki sírt, aki csak látta.
A mikor rendbejött, a leány előszedegette a leveleket s lassan, hogy az írással mindig utolérje az apja, olvasni kezdett a szagos papirosokról. Mig az öreg irt, előreszaladt a levelekben. Rohanvást ment végig a szegény otthagyott leány nagy szerelmén, a mi epekedett, sírt, fenyegetőzött és követelt s az öregnek néha rá kellett szólani: No, hogy megy tovább?
Hol maradsz te Luczifer? Az asszony bámult ide-oda, elképedt, sírt; egyszerre vége lett mindennek, amit szépen megépítettem otthon.
Mindig sírt s ha leánya vagy férje megkorholták örökös sírásáért, a fal felé fordult vagy takarója alá rejtette fejét, s úgy sírt csendesen szünetlenül, hol egyik, hol másik gyermeke miatt. Mert mind a háromért elég oka volt a könnyhullatásra. Leánya özvegy lett, Manó fia megbukott és távol van, Sándor fia boldogtalan.
Dömötör eladta készen álló szobrait, bronzait, érmeit, reliefjeit, gipszmodelljeit és kötelezte magát, hogy öt esztendőn keresztül minden művét átadja a hitelező bankároknak. És nem is haragudott. Legalább lesz, ami munkára ösztökéljen. Nóra azonban sírt és vonaglott a lelkiismeretfurdalás és megbánás tisztító tüzében.
Féktelen, vad topogás, ének, közben a Talpra magyar -ból egyes töredékes sor, a mint egy már nagyobbacska fiu harsogta: esküszünk, esküszünk. Közös erővel pedig egy lapjával lefelé fordított asztalt toltak jobbra-balra a szobában. Az automobilt. A ki a mulatságból kirekesztettnek érezte magát, egy tömzsi kis fiu, sírt. Az anyjuk azt mondta, hogy ő már nem bir velük.
Az öreg asszonyság sírt örömében és büszkeségében, sőt a pillanat fölemelő hatása alatt Atlasz úr is elfeledte egy perczre titkos bánatát, s a földi dicsőség legmagasabb ormára emelkedett, de csak azért, hogy a következő perczben a legmélyebb örvénybe zuhanjon. Most a plébános emelkedett föl s figyelmet kért szavainak.
Azután azonban mégis csak segített az Isten. A beteg lassan-lassan föl is kelt az ágyból. Rátámaszkodott a nyurga diákra s a mikor sütött a nap, már ki is sétáltak. Azért még nagyon gyönge volt. Egy darabig tartotta magát, aztán egyszerre összeesett benne az erő, nyögött, sírt és sóhajtozott a lovai után, meleg délelőttökön kiült a tornáczra és végig nézte az itatást.
A fiu akkor már az ágyban volt s az anyja mellette sírt most már csöndesebben, inkább reménykedve, mint vigasztalanul. A pakulárné becsületes nagy barna arcza sugárzott az örömtől. Boldogan hajolt a gyermek fölé s tele kebléből bőségesen ontotta a vörös daganatba a tejet.
Olyan szépen elvinné ő maga az ölében, megásná a sirt, addig lefektetné a pázsitra, beszélne hozzá: mindjárt készen leszünk, csak egy kicsit várj még, rögtön, rögtön, aztán odaadná a földnek, legyen az övé. Az eszébe se jutott, hogy talán életben marad a fia. Hogyan lehessen azt elképzelni, hiszen a többi is mind meghalt.
A Nap Szava
Mások Keresik