United States or Switzerland ? Vote for the TOP Country of the Week !


Most már bizonyosan tudom, hogy bolond vagyok. Egy barátom azt mondta, hogy beszél az őrnagygyal. Ennek van már vagy két hete, és még sem változott semmi. Ugy látszik, hogy már ő se tud segíteni rajtam. Ostobaság olyan nagyon törődni vele, hiszen az embernek egyszer úgyis meg kell halni, hanem azért mégis bánt, hogy annyira haragszanak reám. A leányról már ne beszéljünk.

Örültem és nagyon meg voltam e pillanatban magammal elégedve, hogy így van. Megvallom, szinte rosszul éreztem magamat a gondolatra, hogy másképen is lehetett volna... Mert lehetett volna. Akkor most meg volnék kötve, vagy ha nem is egy nagy okvetlen lógna a nyakamon. Igy nem lóg semmi és nem kell a szemem közé pirítanom, hogy nagy bivaly létemre elgázoltam egy ilyen semmiséget.

Minden áron ki akart belőlem kényszeríteni valamiféle választ azokra az egymással semmi összefüggésben nem álló megjegyzésekre, melyek egymásután váltak le nyugtalan ajkairól. Azonban hasztalan próbálkozott. Nem tudott szóra bírni. Hallgattam, mint a csuka.

A blúzom ujja és melle tele volt rászáradt vérszennyel, de ez nem volt az én vérem. Úgy freccsenhetett , ki tudja, kinek a sebéből és bemocskolta arcomat is. Zsebtükröm segítségével és benyálazott zsebkendőmmel nagyjában letakarítottam arcomról a rászáradt vért és e művelet közben azt is láttam, hogy semmi híjja sincs a holmimnak.

Hallgatózva nyújtogattam a nyakamat, hátha elfoghatnék valami hangot, amely alkalmas lenne arra, hogy föltevéseimet megerősítse. De sehol semmi nyoma az életnek, mindenütt nyugalmas csend és hangtalan homály. Befejeződött-e már az ütközet, vagy csak tovább hömpölygött erről a vidékről... az Isten tudja! Rossz érzéseim támadtak erről az összecsapásról.

Most már egész lelkesen állja a haptákat, azon igazság alapján, hogy ő is beleadódzott az akszfaltba. A bíró egy rendőrt küld érte, de az nem bír vele. Még egy másikat, az sem bír vele. Utoljára négyen mennek érte, az összefogott kezükre teszik és viszik, bár a férfiú e gyaloghintót semmi módon sem szereti. A rendőrségnél kihallgatják, de közben igen haragszik.

A tudós is szörnyen restelte ezt az inkább laikushoz, mint higgadt, komoly búvárhoz illő elhamarkodott kitörést, kivált midőn látta, hogy a csalhatatlan jelek dacára se ragyog elő az edényből a bíborszínű . Ajkait csaknem véresre harapva, döntötte az edény tartalmát az asztalra. A jelek dacára, semmi! Olvadt salak, egyéb semmi! mormogá dühösen.

Törvény szerint nem járhatna, mert hiszen azt semmi parancs nem tiltja, hogy valaki a saját házában ne csinálhasson cigányos vigasságot, de ezeknek odakint nem szabad. Valamikor régen adtak ki erre kapitányi rendeletet, alighanem azért, mert sok mindenféle bajok történtek az ilyen cécókon.

Tudniillik az előtte fölhalmozott sültek és más étkek háromszoros sánczolása, melyen által a sorsnak semmi csapásai, semmi és szomorúság sem hathattak. Szodoray alig várhatá az ebéd végét, mely a régi szokás szerint épen délkor tartatott, s az egész délutánt készületekkel tölté el, két vagy három nap mulva elutazni szándékozván.

Most semmi se volt bennük és mégis ugy lógtak kétfelől, mintha teljesen hozzáformálódtak volna már a sok burgonyához, zöldséghez, a miből egy-egy nagy kosárra valót czepelt haza bennük a kicsi vén ember. Csetlett-botlott az öreg, a megriasztott állat félő pillantásával nézett ki pillái alól az urakra és pislogva gyámoltalanul várta, hogy mi következik.