United States or France ? Vote for the TOP Country of the Week !


A parancsnokság informálva volt már a nép hangulatáról s megijesztette a sok csákóval, puskával. A parasztok a réten csoportosultak s csak messziről látták a fellobogózott kocsisort s a lokomotiv kéményére akasztott óriás koszorut, amelyről két felől széles szalag uszott a levegőben.

Szinte sziporkázott a mindenféle nehéz szagokkal telített sürü levegő, a mely pedig tunyán mozgott erre-arra egy-egy libbenéssel s még a füstöt is a földön hagyta, a helyett, hogy játszott volna vele, mint máskor, jobb kedvében. És az egészben az a legnevezetesebb, hogy a réten egyszerre megbolondult a csorda.

Erős nagy paraszt került oda valahonnan, mintha a vizből bujt volna ki s szó nélkül kiemelte a lányt a kocsiból s ugy az ölébe fektetve, mint a hogy a gyermeket szokás, megindult vele keresztül a réten. Pár lépés után visszafordult s kiabálni kezdett a füzfa felé, a hol az öreg Rettegi kínozta a lovát. Csak menjen haza az ur. Akkorra mi is ott leszünk. Azzal megint nekiindult a viznek.

Mikor a gyerekhez közeledett, a házból mérgesen kiáltott ki egy paraszt menyecske: Józsi! Gyere be! A gyerek félve kotródott be a házba. Mikor a főnök a kocsma előtt haladt el, néhány dühös megjegyzést hallott és sietve vonta magával a csodálkozó, ijedt arczu asszonyt. Mikor már a réten voltak, meg is magyarázta, hogy mi a baj. Leesett a .

A Nap Szava

felülete

Mások Keresik