United States or Mongolia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Bár ugyan olyan püspökről még nem hallottam, aki gulyást ebédelt volna. Kikanalaztam a kokeszliből egy nagy porciót és beleraktam a sajkámba. Nesze, Regina, egyél. Itt hozzá a kenyér is. Itt hozzá a kés is és itt a tiszta vászonkapca is szalvétának. Nem igaz ember, aki jobbat akar nyujtani, mint amire képes.
Van ritka kivétel, de nem sok. Reginát természetesen meghagytam abban a hitében, hogy ily alávaló fickók csak az ellenség soraiban találhatók. Mein Gott... habozott elégedetlenül a leány igazán nem tudom, hogy megkockáztassuk-e... Megmaradtam amellett, hogy a szökött katonák ilyen messzire nem csatangolnak. Regina eleresztette füle mellett megjegyzésemet és hirtelen határozott.
Én is megálltam és hangos hurrával üdvözöltem a megszokott helyet, melyet a kis Regina ösztönének valamely ártatlan sejtésében otthonnak nevezett el. Magasra emeltem sipkámat és egy második harsány hurrát is belekiáltottam a tájék mozdulatlan csendjébe.
Mire a leány lekanyarodott egy fölötte meredek ereszkedőn a hegyláb tövébe hajnali négy óra is elmúlt. Közeledett a reggel, mindegyre világosabb és világosabb lett s az éjjeli harmat bő párolgása megkezdődött. Leérkezve a hegy lábához, Regina előre futott és a kikámvázott sziklás mélyedésben, mely akkora volt így alulról nézve, mint egy hatalmas kapu megállapodva, örömében tapsolni kezdett. Hein!
Ebből a mormogásból mert inkább valami dünnyögő mormogás volt ez, semmint értelmes beszéd legalább megtudtam, hogy ez a névtelen Regina cseléd volt az elpusztult tanyán, vagy ilyesmi. Esetleg valami távoli szegény rokon, akit a szörnyű véget ért jómódú család cselédnek használt. Elhárítottam az utolsó bokrot is az útból és a forráshoz léptem. Itt volnánk.
Morelli kapitány úr szerint: az ügyes rezervista fölér egy gépfegyverrel. Ennél nagyobb dícséretet nem mondhatott. Ennélfogva bátran nekimentem a blúzügynek is. Regina segített ahogy tudott, de inkább csak biztatott, semmint segített. Nem baj, ha nem is fog úgy passzolni, mintha rám öntötték volna, elég, ha fölvehetem. Persze, persze... Fölpróbálom.
Mit csinálsz? kérdezte Regina. Mozgok. Hallom, de minek? Melegedés erányában mozgok. Mondtam már, hogy nem csinálunk tüzet! Szántszándékkal önmagát csak a bolond füstöli ki. Ruhig, Regina, másról van szó. Sligovicáról van szó és nem silány forgácstűzről. Néhány becsületes kortyocska szilvórium és olyan pompás melege lesz az embernek, mintha két kályha között ülne.
Úgy maradtam ott a forrás mellett, ahogy az imént melléje vetettem magamat. Meddig heverhettem ott egy helyben, nem tudom. Lustának és tökéletesen boldognak éreztem magam, nem siettem semmivel és csak lassanként biztattam rá a koponyámat, hogy ne terheltessék most már egy kicsit gondolkozni is. Dicséretemre legyen mondva, akire legelőször gondolni kezdtem, az a szegény kis Regina volt.
Segíteni azonban már nem lehetett a dolgon. Regina! Harsány kiáltásom szikláról-sziklára vágódva, visszhangzott bele a levegőbe, sajnos, ezúttal is eredmény nélkül. A leány nem lehetett a torok közelében, különben okvetlenül meghallotta volna. Ha neheztelt is rám, ordítozásaimat bizonyára nem hagyta volna ily sokáig válasz nélkül.
Az összezúzott ablakok kicsorbult széleikkel úgy tátogtak az emberre, mint egy-egy fogatlan fekete száj. Élet sehol sem mutatkozott. Mindenütt feketeség, mozdulatlanság és nyugalmas csend. Igazi elátkozott kastély lett volna ez a népmeséből, ha az ablakokon és ajtókon kiáramló rettenetes bűz nem riasztotta volna az embert a valóságra. Hátráltam, mintha fejbe ütöttek volna. Gyerünk innen, Regina!
A Nap Szava
Mások Keresik