United States or Republic of the Congo ? Vote for the TOP Country of the Week !
Messze van ide az én hazám... nagyon messze vannak kedves erdeim... roppant messze az erdésztanya, mely gazdátlanul szomorkodik az erdők mélységében... Hogy jutna el odáig egy ilyen gyönge jószág, mint ez a Regina, szegény... Olyan ez tisztára, mintha egy hangya fogadkoznék, hogy elvándorol Magyarországba.
Amikor végre elhelyezkedtem a kis kocsin, Regina húzni kezdte és ereje megfeszítésével fáradhatatlanul húzta az erdő mellett a legközelebbi falu, az ide körülbelül öt-hat kilométernyire fekvő Osztrok felé. Hálával és tisztelettel csodáltam hősiességét. Nélküle elpusztultam volna. Ily kétségbeesett erőfeszítésre férfi talán nem is képes.
„Gazdag bolond Szivárványfi leánya, mátkám, 45 ezer hozomány. Eskomptirozz rá 5 ezeret. Öregtől pénzt kapok, rögtön vissza. Lakodalomra jőjj.“ 16-ik telegramm. Szivárványfi Kőszénfihez. „Gyémántfi leányom veszi. Igértem 45 ezer hozományt. Adok csak 4 ezeret. Kölcsönözz. 1½ per mêse. Lakodalomra jőjj.“ 17-ik telegramm. Regina Kőszénfihoz. „Apám férjhez ad. Gyémántfihoz. Nagy szamár. Apám mondta.
Mert most is úgy mereszted rám a szemedet, mint Frau Mikelre a doktor... Elnevettem magamat. Rosszul látsz, Regina. Ná!... Van nekem eszem. Megint dühösködni kezdett. Apró szemei úgy égtek, mint a parázs. Elérkezettnek láttam az időt, hogy valamiféle tréfával üssem el a dolgot.
Azonban megmaradok azon a különben elég keskeny értelmi-ösvényen, mely már eddig is legcélirányosabbnak bizonyult. Erről még beszélünk, Regina máskor. Ma még bajos erről beszélni, mert egyelőre ide vagyok parancsolva és itt kell maradnom. Úgy?... Neked is parancsolnak? Meghiszem azt! Te nem vagy cseléd a bácsidnál... mégis parancsolnak? Persze! Nem látod, hogy katona vagyok? Látom.
Szegény kis Regina... sovány tagjai majdnem megszakadtak a szívós erőlködéstől, de nem engedett, minden pihenő után ismét azzal a makacs energiával húzta tovább a kocsit, melyet ebben a csodálatos teremtésben már annyiszor megbámultam. Szeretettel, megilletődve tekintettem rá.
Még el sem készültem a nagy tisztálkodással és Regina már nógatott, hogy siessek, tovább kell mennünk. Igaza volt. A szél, úgy látszik, megfordult és most a kastély felől lengedezett felénk. Nehéz bűz furakodott szerencsétlen orromba, hiába ismételtem rendületlen konoksággal, hogy nem szabad finnyásnak lenni.
A leány még mindig erősen tartotta a kezemet. Igazat mondtam? Intettem, hogy igen, fájdalom, igazat mondott... Igazat mondtál, Regina. Látod... látod... suttogta halkan, szemrehányással a leány. Erre lassan és oly nesztelenül, mint az árnyék, fölemelkedett kuporgó helyzetéből s ujját szája elé tartva, intett, hogy ne mozduljak. Szót fogadtam. Tekintélye és megbízhatósága nagyot nőtt szememben.
A sötétségben nem láthattam a leány arcát, a mélabús hang azonban sürgős visszavonulásra intett. Jó lesz nem rálépni arra az útra, ahová ennek a hangnak tónusa vezetne... s amely útnak a végéről jelenlegi nem egészen nyugodt hangulatomban nem állhattam jót... Szomjas lehetsz, Regina, kanyarodtam vissza a közömbös országútra vízzel azonban nem szolgálhatok, csak pá... Ohó! Ki se mondom.
Megint arra a bizonyos görbe ösvényre kanyarodunk. Jó lesz tehát megint megállni félúton, mint az imént. Az más, Regina fiam válaszoltam megnyugtatva ha túlerő találna meglepni, annak ki kellene térni az útjából. Akkor elfutnánk? El. Különben nem? Nem. A leány kiköpte a szájában tartogatott fűszálat és valami effélét mormogott maga elé: Akkor szeretném, ha azok jó sokan jönnének... De nem jönnek!