United States or French Polynesia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Nem győznek meg szavaim? kérdé majdnem fájdalmasan a grófné, ki a hallgatást tagadásnak vagy dacznak vette. Nem tudom! rebegte halkan, bizonytalanul a kérdett s idegesen simítá meg homlokát. Nos, tehát ma ne beszéljünk róla többé, különben is későre jár az idő. E szavak alatt Hermance csöngetett s Ernesztine jelent meg a küszöbön.
Sokáig nézte s mormogott is valamit, amit azonban nem lehetett megérteni. Az asszony feléje hajolt s édeskés figyelemmel kérdezte: Mit mondasz, kedvesem... A haldokló a kalapra bámult s elragadtatás és irigység telepedett ki az arcára. Gyönyörű rebegte. Egy kicsit igen is dus... Ezt egészen tisztán meg lehetett érteni.
Itt nem pénzről van szó, hanem erkölcsi lehetetlenségről! Bocsánatot kérek... rebegte Hermance elpirulva s az ajtó felé fordult, melyen Dóziának jönnie kellett. Remélem, grófné, nem neheztel szavaimért, mondá kissé nyugtalanul az intézet tulajdonosnője, érezve, hogy elutasító hangon ejti ki szavait. Nem neheztelek, de megvallom, rosszul esik nyilatkozata, meggondolva, hogy mi mindent...
Jól tetted, bár soha se távoztál volna innét, de Oroszlay gróf azt mondta nekem, hogy boldog vagy Holcsiéknál, s nem akarsz visszatérni hozzám. Oroszlay gróf? rebegte megdöbbenve Dózia, mialatt sötét pir önté el arczát, és önkéntelen lesüté szemeit. Ő beszélt rólad, kivel, úgy tudom, az ügyvéd birtokán ismerkedtél meg falun. Igen!
Nem tudom, mit gondoljak önről, rebegte teljesen megzavarodva. Semmi különöst! kiáltott föl nevetve Kardos. A véletlen összehozott Dózia kisasszonnyal, kit kis gyermek korában szerencsém volt ismerni. Családja jó volt az én családommal s azt hittem, örömmel hall valamit a multból.
Dózia láthatólag megdöbbent e szívből fakadó fájdalmas hangra; egy pillanatig kérdőleg nézett e könnyes szemekbe, azután ajkához vonta a grófné kezét. Bocsánat! rebegte meghatott hangon, tudom, hogy nagyon rossz és hálátlan teremtés vagyok s az is maradok mindig. Ezt nem akarom hinni és mondani, Dózia.
Le kellett ülnöm, különben lerogytam volna. Szent Isten... rebegte elsápadva Regina és hozzám ugrott, hogy támogasson. Eltalált a fickó... azt hiszem, hogy összezúzta a bokámat... Segíts, drágám, húzzuk le a csizmámat. Regina reszketve sietett segítségemre. A rémület egész energiáját megsemmisítette, olyan volt mint egy gyámoltalan gyermek.
Kinyitotta a szemét, rámmeredt és nyöszörgött... De fölismert. Tehát, hála istennek, öntudatnál volt. Egy pillanat alatt megszabadítottam kötelékeitől, leültettem az oszlop alá a fűbe, megsimogattam a fejét és pár csepp rumot akartam önteni a szájába. De azt remegő kézzel elhárította. Nem kell... rebegte alig érthetően.
Oh, gróf úr... rebegte a leányka, s még valamit akart mondani, de a szavak érthetetlen dadogásban vesztek el. Mondja «Jakab» és ne nevezzen gróf úrnak, Dózia.
Ha tudná, mily nehéz helyzetben vagyok... rebegte Hermance, mialatt szép szemei megteltek könnyel. Sejtem, s éppen azért tettem kivételt, és ha Dózia jól viselte volna magát, soha nem állt volna be a szomorú kénytelenség, bármeddig maradhatott volna nálam. De ismétlem, grófné, itt az én lételemről van szó!
A Nap Szava
Mások Keresik