United States or Pakistan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Nem akarjuk ugyan bizonyosan állítani ezt vagy kereken kimondani, hogy a nemes lovag minden más lelki és testi tehetségek előtt főleg sokat és jól emésztő gyomorral volt ellátva, nem, mert ezt csak egy ebéd miatt erősíteni, rágalmazásnak magyaráztathatnék, annál inkább, hogy az egykorú krónikák, melyek mégis sokkal csekélyebb tárgyakat följegyeztek s jelen történetünknek forrásul szolgálnak, mélyen hallgatnak Donnerbaumsbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrad Friderik, római szent birodalmi lovag és több potentátok seregében volt dragonyos kapitány érdemeiről, meg lehet hosszú s a pogány tatárok miatt nem épen bátorságos utazása ingerlé fel annyira étvágyát; a ki azonban olvasóink és olvasónéink közül a kapitány iránt különös részvéttel viseltetik s a fentebbi tárgyról körülményesebb tudósítást óhajt, azt csak elbeszélésünk további folyamatjára idézhetjük, talán későbbi és többszöri alkalom napvilágra hozza azt, a mi vitézünk első jelenésekor homályba borulva maradt, most még csak azt az egyet akarjuk megjegyezni, hogy Bagosy minden komolysága mellett s az általa tisztelt magyar vendégszeretet ellenére is, el nem titkolhatá ezen máramarosi tiszti társának fülébe súgott észrevételét.

Donnerbaumsbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrád Friderik, mint mondá római szent birodalmi lovag és több potentátok ármadájában dragonyos kapitány, még sokat marchirozott, retirált, evett, ivott a világon ide s tova, Muszkaországban darabig mulatott, de nyugtalan lelke, vagy más okok ott sem hagyák nyugodni, s ismét kalandor éltéhez látott.

S kit kell sajnálnunk ezen szerencsétlenségért? kérdé egy derék férfiú, ki előtt a többiek tisztelettel tértek ki. Ha tudakoznom szabad s alig bírta nevetését elnyomni a réz orrú bajnokon. Én Donnerbaumsbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrad Friderik vagyok, a római szent birodalom lovagja és több hatalmas potentátok ármádájában dragonyos kapitány felelé a vitéz.