United States or Tajikistan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Hermance szíve a legnagyobb mértékben meg volt indulva, s férjére pillantva, kérdé: Miért vagy oly boldogtalan, Dózia, hisz vannak, kik pártodat fogják. Mi nem fogunk kitenni az elhagyatottságnak, és és úgy tudom, Oroszlay gróf szerelmes beléd, folytatta bizonytalanul. Azt mondta nekem! De én többé nem találkozhatom vele...

Meglehetős rossz kedvvel érkezett haza, hol öltöző-szobájába menve, leányát ott találta, ki mint látszott, várt az ő jövetelére. Azt hittem, sétálni mentél, kezdé Hermance grófnő, figyelmesen pillantva , kinek arczán valami szokatlan kifejezést látott, mi vonásain a rendes komolyságnál is feltünőbb volt. Ma nem mentem, mert fontos beszédem van mamával.

Kissé elmerülve, gyanutlanul ejté ki mély, kellemes hangján Oroszlay e szavakat, nem véve észre, sőt nem is sejtve, hogy mily leverő hatást tettek azok a grófnéra, ki férjére pillantva, annak is kellemetlen, vagy inkább csalódott kifejezést látott arczán.

Mert az a vagyon, a mit ma sajátodnak mondhatsz, még nem gazdagság, csak neked látszik annak, ki szegénységben nevelkedtél, mondá szigorúan az ügyvéd, s elfordult tőle, ki akarván fejezni, hogy terhére van az a feleselés. Amott jön Dózia, mondá Klára az ablakon a kertbe pillantva, megyek elébe.

És még csak azt sem lehet Dóziából kivenni, hova szándékozott menni, hisz tudtommal egyetlen ismerőse sincs a városban, így mondta nekem méltóságod, nemde? Nincs senkije rajtam kívül, s megfoghatatlan előttem ez az eset. De remélem, nekem majd vallani fog, mondá Eszthey grófné az órára pillantva, s mind nyugtalanabbnak látszott, de ekkor lépett be Dózia kalappal fején, s kis útibőrönddel kezében.

Égj! izzál! hogy megszerezd nekem a boldogságot! monda a pattogó tűzbe pillantva, azután székét elhúzva az asztaltól, tenyerébe támasztott fejjel leült. Egyszerre hangos csattanás riasztotta fel elmélázásából, és rögtön nagy sistergés között az egész toronyszoba annyira tele lett fullasztó gőzökkel, hogy a kis utcára kellett menekülnie.

Uram légy irgalmas! sopánkodék Kristóf a földről alig pillantva föl, hova Lupucz karabélya előtt hosszában eltünt. Kelj föl ficzkó! Parancsolá az ujabb haramia, és oldalba döfé, bár nem erősen, vas nyársa tompa végével; a vonakodó Kristóf reszketve föligazítá magát, és mennyire félelme engedé, egyenesen álla. Ki vagy? Zaklatá tovább az útonálló.

Te életet ölsz, halált osztasz! hallotta a szalamandra hangját, az athenora pedig, mintha egy hatalmas áramlat szítaná, bőgni kezdett. Oh, oh, mi leli athenoránkat? kérdé tünődéseiből felriadva a tudós... De mi lelt téged? Arcod halvány és dúlt? folytatá tanítványára pillantva. Mester! Az a vörös felhőforma ábra a robbanó naphtát jelenti! Enélkül nem érünk célt! kiáltott fel tompán.

És miért ne tehetné, ha kellemetlen az együttlakás? kérdé Kardos, kihúzván az üveg dugaszát, s megtölté a vele hozott poharakat a nehéz erős borral, mit az öreg úr mohó örömmel hajtott föl, mialatt az ajtóra pillantva mondá: Majd felelek erre a kérdésre, de mindenekelőtt tekintsen ki, nem hallgatódzik-e az a vén asszony az ajtónál.