United States or Democratic Republic of the Congo ? Vote for the TOP Country of the Week !


A jövő miatt szükséges ez, de míg Klára betegsége tart, addig naponként látjuk egymást itt az épület közelében, vagy a partján, hol távozása előtt oly boldogok voltunk. A leányka kissé megnyugodott és lecsillapult a gyöngéden kiejtett szeretetteljes biztatásra, s karonfogva sétáltak a sárga levelű fák alatt.

A vizimadarak, mint a vadlúdak, szárcsák, sirályok fészke vagy a víz partján épül, vagy pedig a nagyobb biztosság kedvéért a nád, sás között elrejtve, valamilyen zsombékon. A fészek építéséhez szükséges anyag a közelből, a nád, sás vagy más vizinövények leveleiből kerül. Vannak olyan madarak is, amelyek a föld alá építkeznek. A halászmadár két-három hétig ássa a lakását.

Kevés perczekig lehetett ezen kínos várakozásban, midőn a patak magas partján egy embert látott emelkedni; kezében kulacs volt, termetét guba takará, mely azonban fegyvereit el nem fedheté, mindig háttal fordulva Karácsonhoz, az öreghez közelíte, föloldá ruháit, s a kulacsból kiöntött vízzel mosni kezdé sebeit, egyszerre leveté gubáját, mely munkájában hátráltatá, s ezen perczben egész arczát mutatá az elrejtezett Karácsonnak, ki meghökkent bámulásában, midőn benne Pintye Gregorra ismert.

A misének régen vége van, s már gyámatyám is megjött a vasutról. A partján andalogtam, mondá kissé elpirulva a kérdett. Tudod, mily nagyon szeretem azt a kék szinű hullámos vizet.

A templom után egy óra mulva kocsira ültek, mely az állomásra vitte őket. Jakab most már érté Dózia elmaradását, de meg nem foghatta, mi történt, hogy oly gyorsan útra keltek, a nélkül, hogy a leányka arról tudott volna, mert hisz megigérte másnapra való megjelenését a partján. Megfordítá lovát, lépésben ment hazafelé. Mély tünődés és levertség vett rajta erőt.

Nórának hívták, rajongó, hibátlanul szép, ragyogó fekete szemű, de tehetségtelen kis szobrászleány volt, aki egyenesen felkínálta neki az első szerelem égi ajándokát. Róla mintázta európai hirü alkotását, Nausikaat, amint Odysseus előtt a tenger partján megjelenik.

Mialatt ti Zalánczon voltatok... Egy napon nekem megigérte, hogy másnap ismét találkozunk a partján, s nem jött, nem tudósított, elutazott barátnőjével, gondolom Klárának hivják... És azóta nem tudok róla semmit. Ez csodálatos, majdnem hihetetlen! Hova lehetett?