United States or Uzbekistan ? Vote for the TOP Country of the Week !
Nem csoda, ők már egészen uri nevelésben részesültek, mondá az öreg hölgy, újra éledő büszkeséggel. De az is a te érdemed, te adtad hozzá a pénzt. Miért szerezne az ember pénzt, ha nem gyermekeire költené? Ez már megint olyan mondás, melyet arany betűkkel kellene fölírni, mondá Rozália asszonyság könnyes szemekkel és mély meggyőződéssel. De meg is áldott az Isten, büszkék lehetünk gyermekeinkre.
A galagonyási kasznáréknál nagyban készülődtek a vendéglátásra, minthogy afféle disznótor volt nálok úgy tél vége felé. Jó kis tél volt s amióta a havazás elállott, harapósabbá vált a hideg. Reggelenkint olyan zuzmara rakodott a fákra s a bokrokra, hogy gyönyörűség volt azt a meleg szoba ablakán át nézni.
Az ebéd végén széles jó kedvökben, szójátékban dicsekedtek vagyonukkal. Báthori, Kára ura, kezdé: Nekem olyan károm van, hogy szép hasznot huzok belőle. Ország, Gyöngyös ura, folytatá: Nekem annyi a gyöngyöm, hogy a kutyáim is gyöngyösben járnak. Ujlaki: Nekem annyi a fillérem, hogy évenkint hatezer arany adót kapok belőle.
Nem sokat, csak annyit, amennyi olyan embernek dukál, aki dolgozik, míg mások mulatnak. Az ötvenhat liter bor árából pedig fejenkínt valami ötvenhat pénz esik, így koponyánkint fizet mindenki a bálra hatvanhat vasat. Persze úri helyen alighanem többe kerül az ilyesmi, de hát ezek csak olyan egyszerű pusztai legények. Ennélfogva nem is este kezdődik a vigasság, hanem már délután.
Nem akart egyik se addig szólani, mig az altisztek és a szolgák rájuk figyelnek. Benn se beszéltek sokat, csak elkomolyodtak, nyomasztólag hatott valamennyiükre az a család, a melynek már a megérkezése olyan különös, hogy lehetetlen jó végre számitani ilyen kezdettel. Mig az asztalra hajolva dolgoztak, meglátszott rajtuk, hogy egy gondolat jár a fejükben.
A rendező fekete kabátért szaladgált, hogy ráadják ebben az ünnepi momentumban, de a direktor visszakiabálta. Hagyja, maradjon olyan, a milyen. Igy szép az. És a szerző ugy jött ki a közönség elé, a hogy kiszállott a harmadik osztályu vasuti kocsiból.
Én ur vagyok, kérem. Nem boltos. Engem megöl a piszok. Tessék elhinni. Valami különöset gondoltam, mondta egy fiatal ember a másiknak s mosolygott. Olyan formán azonban, hogy elgondolkozott a mellett s látszott a szemein, hogy nem mulatságos az, amit különösnek mondott. Éppen csak vértezte magát a mosolygással az ellen, hogy a másik esetleg kineveti. Gyere, neked mondom el először. Elhuzódtak.
Azt hiszem, hogy valami egyéb bajom van. Nincs bennem rendben valami, valami egyéb. Azt kérem, ha megvizsgálná. Önnek, azt mondják, olyan szeme van, hogy belát az emberbe, mintha csak szétnyitná a mellen a bőrt meg a hust s fölfeszítené a csontot is. Hát nézzen ugy belém, mert elvégre elhiheti, hogy nekem csak fontos tudni, hogy bolond vagyok-e vagy sem. Most különösen.
A szép, barna, köpczös menyecske is mosolygott, fejével bólogatott és illegette magát; s midőn látta, hogy nagybátyja még mindig nem tud mit mívelni kalapjával, kikapta kezéből és a pamlag mellé, a földre tette. Atlasz úr büszke volt és boldog. Ilyen vendégeket szeret ő: gazdagok, milliomosok, és a mellett olyan jó modoruk van, hogy vele szemben szinte zavarba jönnek a nagy tisztelettől.
A mint belépett az ajtón, már idegessé lett a nagytekintetü férfiú s meg se hallgatta a hebegését. Nem lehet kérem, a mi üzletünk nem előlegekre van építve. A nélkül nem dolgozhatom... Szomorú, de nem tehetünk róla. Sóhajtva ment haza, egyszerre eloszlott még az a kis önérzete is, a mit eddig olyan féltékenyen ápolt.
A Nap Szava