United States or Sint Maarten ? Vote for the TOP Country of the Week !
Apró, hunyorgó szemei pislogva szikráztak üregeikben s szinte kiabált bennök a sértő gyanu. Emellett állandóan és egy kicsit bambán, de folytonosan nevetgélt. Épen olyan volt, mint találkozásunk legelső napján, szegény... Bá!... hiába leskelődöl, mondotta pár pillanatnyi hallgatás után nem fogok belefordulni a pocsolyába és nem... nem fogok elaludni... Az a te gondod.
Olyan volt, mint egy ragadozó, amelyik még nem pillantotta meg a prédát, de rendkívül finom érzékeivel már megérezte. Tiszta a levegő... mondotta megnyugodva messze vannak és soha ide többé nem fognak visszajönni. Majd elválik... Azt hiszem, hogy mire holnap reggel virradni kezd már el is vált... erősítette épen oly szilárd meggyőződéssel a leány, mint az imént.
Nézd csak! mondjuk igy, hogy én vagyok a nép, én egyedül, vagy nem is másként. Én vagyok a szellem, a melybe beleköltözött minden, a mit erre-arra mindenfelé összeszedett a szegény emberek között. Egy csomó panasz, szemrehányás, keserüség, düh és elmondom elejétől végig. Te pedig ur vagy, olyan nagy ur, a kinek nem parancsol senki.
Amikor rám emelte tekintetét, csodálkozó szemein azonnal észrevettem, hogy nyugtalan magaviseletem feltűnt neki. Resteltem a dolgot. Olyan vagyok, mint az ablaküveg... akárki keresztül láthat rajtam. A leány apró szemei kutatva szegződtek arcomra. Egy lépéssel közelebb jött. Mi bajod van? kérdezte csodálkozva. Nekem?
Szóval föl volt fordulva minden. Én is éreztem a többivel, hogy be vagyunk csapva, ez se nem nyár, se nem ősz, valami habarék a négy évszakból összetéve. Olyan fekete, hideg és vizes, hogy elmegy benne mindentől az ember kedve, csak bámul, vár valami változást és fázik. Az utcza túlsó oldalán építenek.
Hosszú, sovány ujjait, amint egy kis női zsebkéssel fogpiszkálót farag Kolárnak. A sápadt fiú megdöbbenése meg épen olyan heves volt, mintha mellen ragadta volna valaki, aki erős, aki ádáz. Érzéseinek összessége szétpergett. Csak egy maradt, mint mikor a száraz kalászba csak egy mag marad. Emlékezett.
Szuverén megvetése minden dramaturgiának, uj iskola, a mi a régiből éppen csak azt vette át a drámába, hogy beszéltette figuráit; egy kiszámíthatatlan alkotás, a mi, ha akad olyan elszánt ember, a ki szinpadra viszi, vagy rettenetes nagyot bukik, vagy egyenesen fölmagasztosul, mint a szentek.
Hig anyagot kentek szét a tarlón, akkora négyszögbe, mint egy pokrócz, bokáig bennetapostak eleintén, aztán mindig künnebb és künnebb húzódtak belőle, mig olyan sima lett, mint az asztal; körül azalatt megrakták kévével a szérüt, falat emeltek a kalászos zsupokból, mintha az a négyszög lenne a szegény gazdaember vára.
Különben oda meg se hínak bennünket. Azt bízd rám, szólt olyan hangon, mintha titkai volnának. De ez még nem minden. Mit mondjak? Ez a csitri határozottan kacérkodni kezd. Igazán jó, hogy mindig vele vagyok, mert még bolondokat találna mondani a gavallérunknak. Ez a parlagi gentleman, magyarán szólva, tűrhetetlen.
Mintha az egész erdő halkan visszhangozná a csittító, csendre intő, suttogó pisszentést, amivel a vándorló sneffek elbúcsúznak most innen. Heki nyöszörög. Az asszonyka felrezzen arra. Az urához simul, úgy suttogja: gyerünk haza, édes. A Tarcsay kastély kertjében nyílott a basarózsa. Olyan vérfoltosan piroslott, mintha valami nagy szívből cseppenként hulldogált volna a gyep közé.
A Nap Szava
Mások Keresik