United States or Philippines ? Vote for the TOP Country of the Week !


Míg Matiász e kérelmet tette, haptákot állott; a káplár nem állt haptákot, nem állhatott, mert lelopta valaki az ingaóra sétálóját és annak a helyébe kellett csinálni mását egy fénymázas doboz bádogtetejéből. Igaza van annak, aki azt mondta, hogy nem vész el a természetben semmi, bár hiszen, ha más oldalról keressük, az ingaóra sétálója is a természetben volt, mégis elveszett.

Ezért kereste ő föl a tatárokat, kik a haramiát, mint hasznos szövetségest, nagy örömmel fogadták, az ismeretlen vidéken kalauznak használhatván. Ő lett vezetőjök Almás felé is, hová a gazdag Szirmayék kincseivel kecsegteté őket, Pintye Gregor tanácsára lepeték meg a falut oly hirtelen és minden oldalról.

Szirmay törekvék ugyan, de hiába a nép félelmét józan okok által mérsékelni, mert míg igyekezetében sógornéja és huga, kik hozzá, mint védőjökhöz erősen ragadtak, hátráltaták, a nép sem vala képes valami okosabbat hallgatni, vagy azt fölfogni; e felett Szirmay szavai is csak puszta vigasztalásból s bizonytalan reményből állottak, mert a közel nagy veszedelemben maga is átlátá a szabadulás lehetlenségét, a nép ugyan a félelem első eszközére, a futásra vetemedett; de ennek hasztalanságát a minden oldalról lángoló faluk jelenték, mert a tatárok hihetőleg Pintye Gregor javallatára egy kört vontak Almás körül.

Hát kérdé ismét szelíden a káplár a fatornyos hazádba üssön a ménkű kilenc oldalról október tizedikén: hát miért? Matiász Sós felelt: Jelöntöm alásan: csak. A »csak« nagy szó, amire nagyon bajos szólni valamit. Ebben az esetben épen azt jelenti, hogy Matiász Sós nem hajlandó annak a megmondására, miért kell neki az engedély.

Délről és éjszakról magos erdős hegyek zárták, melyeknek feljebb szende konyulatok a völgy felé bokrokkal benőtt sziklafallá egyesült; csupán ezeken vitt mind a két oldalról egy-egy nyaktörő ösvény a völgybe.

Az ágyúzás tehát újra kezdődött mind a két oldalról, s bár a haramiák a várban jobban irányzott és derekabb ágyúkból tetemes kárt szenvedtek, mégis kapitányok által lelkesítve, vagyis inkább bátorságra kényszerítve csüggedetlen folytaták az ostromot, mely több napi tartás után egyszerre szerencsés véget igért a haramiáknak.

Még egyszer szavaznak, még pedig valami indus tudósra, Baburajendrolalamitra a neve. Ez már össze-vissza csak tizennégy szavazatot tudott beszerezni. „De már itt intrika van!“ kiáltának fel minden oldalról. Hova lettek a babszemek? Babot akarunk látni! Nekünk teljes számu bab kell, vagy semmi!“

Az urak megint visszamentek a falhoz, körülnézegették minden oldalról. Félóra munka két ügyes embernek mondta az egyik. A munkások lassan közeledni mertek. Az egyik uri ember a bizottságból közéjük ment s biztatni kezdte őket. Szép pénzt lehet szerezni. Két ügyes ember egy félóra alatt széthányhatja.

A férfiak a földek közepe táján, hogy minden oldalról egyformán közel legyenek a keresztek, szérüt csináltak.