United States or Kuwait ? Vote for the TOP Country of the Week !


Erre a kérdésre nem tudok magamnak felelni, holott okvetlen föl kell találnom. Érdemes ő arra, grófné, hogy fáraszsza magát érte? kérdé Ernesztine haraggal. Ez a tett nem volt szép tőle, de nem is érte, hanem magam miatt kell őt föltalálnom, még pedig mielőbb, mert nincs egy nyugodt perczem, míg nyomában nem vagyok.

Bocsánatot kérek, grófné, itt tévedésnek kell lenni, mondá határozottan az ügyvéd. A kegyed védencze nem mondott igazat. Mert Klára ma is Obrennénál van, neki nincs lakása, melyet fölajánlhatott volna, sőt ő maga is azért van az intézetben, mert nem tudtam ideiglenesen máshová elhelyezni, s addig marad ott, míg nagykorusítom őt és átadom vagyonát.

Ejnye be sürgősen gondoskodol elutazásomról, mondá Boglár Kálmán nevetve. Azt gondoltam, hogy sietni fogsz elhagyni apám kastélyát, mivel már nincs több reparálni való kép a faluban, felelt Manó finoman és aristokratikusan.

Atlasz úrnak nincs kifogása, hogy mind a három gyermeke keresztyén legyen, mert úgy sincs már bennük semmi zsidó vonás és csak ily módon számíthatnak az életben fényes jövőre; de ő és felesége már öregebbek és szeretnének megmaradni régi hitükben.

Mert nagyon könnyen megtévedhet az ember. Vagy több jószága van, mint legelője, vagy kevesebb legelője, mint jószága. Mindkét esetben csak az az egy eshetőség áll fenn, hogy a jószágnak nincs mit enni. Tanyás Gergő valamelyik nap estéjén, mikor már éhen nyerít a lova, gondolkozóba esik.

Valami keveset, pár ezer forintot. S ezért a nyakába vette ezt a kölyköt. Mi lesz vele? Hiszen ez a bömbölő ficzkó nem is gyerek, hanem majom. Nézték az arczát? A homloka hátraesik, ha volna is alatta agy, agyonnyomná. De nincs, hiszen hülye. A gyerek ezalatt fenn elaludt.

Csak később vette észre, hogy az erkélyajtóhoz állított karosszékben egy sárgásarcú, összetöpörödött, öreg asszony ül, aki ijedten, bizalmatlanul nézett . Senora Ambrosia nincs itthon? kérdezte kissé megzavarodva. Az öreg asszony felemelkedett, szemében különös fény csillant föl, aztán intett Raymundusnak, hogy lépjen közelebb.

Kicsi szünet után, ami alatt azt hiszem nagyot bólintott az öregrendü úr, válaszolt a férfi. Hát igen. Az kellene. Az volna a tisztesség. Mert nálunk, kérem, haszontalan kis gyerekczipőt legalább is három hatossal fizet tul a nagysága. Nincs raktár, nincs befektetés, tehát nincs reális alapja az üzletnek.

Ott fenn van törött kardja, széthasgatott, véres mentéje és forgós kalpagja. Kedveltem, mondta neki másnap komolyan, jól megfontolva a dolgot, elhatároztam, hogy magam viszem meg e szomorú hírt leányomnak. Most már nincs okunk távoltartani, sőt szüksége vagyon a szeretetteljes gondozásra és vígasztalásra. Azért haza fogom hozni.

De most nincs rosszabbúl, mint rendesen, és nagyon meg fog örülni, ha megmondom neki, hogy te még gondolsz vele valamit. Eh! atyám, mondá Sándor elkedvetlenűlve, azért látogattál meg, hogy ismét szemrehányásokat tégy? Nem azért látogattalak meg, hogy szemrehányásokat tegyek; és ha te haragszol, akkor inkább visszamegyek a szobámba.