United States or Bermuda ? Vote for the TOP Country of the Week !


Még az öregek találmánya ez, ama régi sátorkorszakból, mikor hátára tették a házat s odább vitték egynapi járó földdel. Ez valami rácfajta szó, azelőtt csak csilsátornak nevezték, amint hogy nem is más, mint sátor.

Ez rosszul esett a szegény népeknek és szivesen beszéltek hát rosszat a lokomotiv-vezetőnéről, a kit különben maguk között csúfondárosan a nagyságá nak neveztek. Mig a szegény kicsi fakó Terka meg az ura átbámultak a szomszéd falra, egyszerre az ablakhoz jött a szép asszony is. Egy kicsit elmosódott a figurája a két üvegen keresztül, de azért látszott rajta a szépség, meg az egészség és az étvágy.

Még eddig senkinek sem szólt, de gyakran mosolyog és elégedetten dörzsöli kezeit. A szomszéd vasúti állomáshoz nemrég egy fiatal hivatalnokot neveztek ki hatszáz forint évi fizetéssel. Ez a fiatal hivatalnok gróf, még pedig szegény gróf, különben nem állt volna be vasúti tisztviselőnek. Atlasz úr mindent tud róla.

Az a barna tömeg, melyből a víz a könnyen meggyulladó gázt kiválasztotta, szén és kálium vegyüléke volt és a tudományban kálium-karbid-nak nevezték el. A belőle kiáradó gáznak acetilén a neve és nem más, mint szén és hidrogén-gáz vegyüléke. Később másoknak is sikerült acetilént készíteni, még pedig nemcsak a kálium-karbidból, hanem más anyagokból is.

Ezt a homorú formát betüodornak hívták, a másik formát pedig, amelyre a betünek domború képét vésték és amellyel a homorú formát ütötték a rézből készült odorba, betükölyünek nevezték. A betümetszők vésték kemény vasszeg tompa hegyére a betü domború formáját és azon készítették a betüodort is.