United States or Israel ? Vote for the TOP Country of the Week !
De hogy mit ér nekem ennek vagy annak a művésznek, divathoz, szeszélyhez, a műizlés csapongásához, a piac felvevőképességéhez, a műpártolás tendenciájához, az állam és a társadalom hangulatához kötött produktív képessége, ennek a megitéléséből, sajnos, már kivénültem s e téren moccanni sem tudok művészeti tanácsadómnak, fiamnak, Garibaldinak megkérdezése nélkül.
Egyik növendék társnőd serkentett az intézetből való távozásra? kérdé Hermance, hogy megkönnyítse vallomását. Igen! És hova szándékoztál menni? Hozzá, ki árva s nemsokára megkapja vagyonát és akkor együtt szándékoztunk élni, miután sem neki, sem nekem senkink sincs, kihez tartoznánk. Nem hálátlanság ez, a mit most mondasz? kérdé neheztelve a grófné.
Aztán visszaültek az asztalhoz és sokáig hallgatva bámultak egymásra. Furcsa, hogy te itt vagy. Mondta később a szobaur. Mért? Mert több mint egy esztendeje, hogy nem láttuk egymást és furcsa, hogy valaki máshol is lehet, mint ahol az ember megismerte. Mintha kivágnám egy németalföldi szobából a figurákat és egy olasz tájképbe raknám. Te nekem egy vászonra voltál festve Párissal. Igen.
Meglehet, hogy te másforma ember vagy, mint mi többiek, sőt úgy is van, azonban légy készen arra, hogy ábrándjaidat szétfosztja az élet, s akkor boldogtalanabb leszel, mint mi, kik korán szemébe nézünk minden vésznek. Miért mondod ezeket nekem? Mert szeretlek és féltelek. Jakab elmosolyodott.
Tegyen belátása szerint, de nekem szerepem itt bevégződött. Teljesítettem, a mivel megbizott s miután tudja, hol van Dózia, rendelkezhetik vele, a mint jónak látja s a hogy jövőjére nézve legjobbnak tartja. Hermance mindjobban meg volt lepetve e szavakon. Ő mást várt... Elismerést, méltánylását tettének, s Oroszlay oly különös hangon beszélt, mintha... mintha kételkednék szavaiban...
LESBIA: Végre, végre előttem áll a férfi, Aki lelkem sokára bár, de érti, Ki rajongva hal meg szivem felett... TITUS: És én talán nem értem lelkedet?! LESBIA: Menj, Titus, te barátom vagy csupán, LENTULUS: Tied a mult, a mienk a jelen... LESBIA: Nászéjünk van Pompei ravatalán, TITUS: Nektek gyönyör, halálos kín nekem... LESBIA: Menj, menj, Titus!
De a kapuban hangos örömrivalgás üdvözlé. Atlasz úr itt leste visszaérkezését, s kitörő örömmel sietett eléje, midőn látta, hogy épségben, baj nélkül jött haza. Majd lerántotta fiát a lóról és mohón kérdezősködött a párbajról. A párbaj megtörtént, de nekem nem volt benne részem, felelt Sándor komoran, de nem szállva le lováról, se a kapun nem lépve be.
Kizárólag kőben, bronzban, fában és terrakottában szeretem a Sátán leányait. Menjetek és járjatok el hozzájuk, ha még örömet leltek hűtelen lelkük, korlátolt szellemük és romlásba kergető lehelletük forróságában. Nekem adjatok egy kupa vörösbort és egy szippantást a gvárdián tubákjából. És csöndesen elmélkedett, míg a pompás villányi bikavérből egyetlen csöpp ragyogott a butélia fenekén.
E sajátságos tárgy felől interpellálta gróf Berzy háziorvosát, a tudós doktor Pipitért. Doktor Pipitér azt felelte rá, hogy „lehet“. Magyarázza meg azt nekem, kérem.
Egy este, pár nappal később, hogy Eszthey grófné a beteg asszonynál volt, az nagyon gyönge lett s nekem valami ellenállhatatlan ösztönöm támadt, hogy még egyszer fölkeressem őt az éjjeli órákban... Hátha reggelre meghal, gondoltam fájó szívvel s visszatértem hozzá... De megdöbbenve láttam, hogy ajtaja tárva-nyitva van s midőn a küszöbre léptem, Holcsit láttam egy kis leánynyal karján, bő köpenyegbe burkolva onnét kilépni és meghökkenve hátrálni előttem, kit ily időben nem gondolt ott találni.
A Nap Szava
Mások Keresik