United States or Western Sahara ? Vote for the TOP Country of the Week !


Érezte, hogy az után, a mit most nejével tett, nincs többé visszalépés, nincs módja a kiengesztelődésnek, s csodálatos ellenmondással most már csaknem attól kezdett félni, hogy nem talál igaz lenni az, a mi így fölháborította lelkét.

Sohasem beszéltek nejével arról és fogalma sem volt, hogy Hermance grófnét még mindig nagyon sokat foglalkoztatta a leányka sorsa, kit évekig őszintén szeretett, s most Veronika miatt majdnem gyűlölt. De bármily kellemetlen volt is Esztheynek ez a tárgy, most mégis jónak látta Holcsi beszédét közölni nejével.

Néha Sándort is magával hívta, néha egyedül ment, ha férje épen nem volt otthon, midőn útra indúlt. Sándor ilyenkor a legnagyobb bizalmat mutatta nejével szemben, nem is kérdezősködött hollétéről s vigyázott, nehogy észre vegye, titkon mily figyelemmel kíséri minden lépését. Pedig csakugyan leskelődött , az ördög újra megragadta lelkét.

Itt állt előtte az az ember, ki lázas álmainak állandó kísértete volt, itt áll szemben nejével, kit gyötrő képzelete egy év óta annyiszor kötött vele össze. Első gondolata, mely e név hallatára, ez ember láttára, agyába szökött, az volt, hogy Klára tudta jövetelét, őt várta oly türelmetlenűl, érette tekintett pirúlva-elhalványodva annyiszor az ajtó felé.

Eszthey Bertalan nem a legnagyobb megelégedéssel kisérte szemével ezt a jelenetet, de nem mondhatott ellent, s midőn nejével egyedül maradt, kérdé: És miféle szerepet szántál ebben a különös helyzetben Jakabnak, ki természetesen meg fogja tudni, hogy Dózia nálunk van? Azon még nem volt időm gondolkodni, viszonzá sóhajtva Hermance. Ha Isten kegyelmes irántam, visszavezeti őt Veronikához.

Éljenek! A czigányok tust húztak, a vendégek ordítottak, a poharak összecsengtek. A közelebb ülők még Atlasz úrral és nejével is koczintottak, sőt az apát-kanonok egyenesen hozzájok ment és koczintott velök.

A gyermekek engedelmeskedtek, de mind nagyobb bámulattal tekintettek egymásra, miben osztozott Eszthey is, és egyedül maradva nejével, feszült várakozással, majdnem félve várta annak szavait, ki láthatólag küzdött beszéde megkezdésével. Nos? kérdé, leülve vele szemben a gróf. Egyedül vagyunk... Mit akarsz mondani? Hermance idegesen simítá meg homlokát.