United States or Paraguay ? Vote for the TOP Country of the Week !


Nem vagyok én kíváncsi, mert úgy is tudom, hogy ti szerettek engem s azt fogjátok nevem napjára adni, a mi legboldogabbá tesz. Jól ismersz minket, mondá Atlasz úr elégedetten. Azt adjuk, a mi legboldogabbá tesz. Mondjuk meg, hogy mi az? Engedjétek inkább, hogy én mondjam meg, szólt Sándor izgatottan, s most már mind a két lábát lelógatta. No hát találd ki, mondá Atlasz úr csintalanul.

Most is itt ült az ablak mellett, de figyelmét egészen elvonta a libatömésről az a fontos kérdés, melyet férje eléje terjesztett: mivel lepjék meg Sándort neve napjára?

Türelmetlenségében a falon függő csizióban kezdett levelezni, melyet tudós házigazdája a hét égi planétának aspectusai nyomán szerkesztett a hét valamennyi napjára. Amit ez mond, annak tehát igaznak kell lenni, mert a könyv első pergament-lapjára maga a tudós írta e megjegyzést: »Nem babona, nem balhit, hanem az égi aspectusok csalhatatlan ereje a fundamentumuk

És azt hiszik, azzal könnyítenek a magok szegénységén, ha rosszat mondhatnak a gazdag emberről. Ne emlegess hát száz perczentet, mert ha valaki meghallaná, mindjárt azt mondaná: ahá! hajdanában nagyon hozzá szokott a száz perczenthez, hogy most is rájár a nyelve. Többé nem fogom emlegetni, mondá az öreg asszonyság engedelmesen. Meg fogod hát venni a négyes fogatot Sándor neve napjára?

Ha vendégeket hívunk neved napjára és meg akarjuk ünnepelni házasságunk évfordulóját, mondá Klára férjének, mintegy két héttel Sándor napja előtt, előbb látogatásokat kell tennünk. Látogatásokat? Hol? kérdé Sándor, csaknem megriadva.