United States or Honduras ? Vote for the TOP Country of the Week !


Nem volt szabad annak még csak könyvet sem venni a kezébe, hogy meg ne rontsa az egészségét s reggeltől estig mindig etették, hogy csak nagyot nőjjön; parancsolt az mindenkinek a háznál, neki pedig senki.

Atlasz úr személyesen ment nagyúri fia elé; jól esett lelkének, ha az állomás személyzete látja, mint csókol neki kezet az elegáns fővárosi úr, s ha mindenkinek elmondhatja, az állomásfőnöknek úgy, mint a jegyszedő szolgának, hogy az a finom úr, ki az első osztályból fog kiszállni, az ő fia, a miniszter jobbkeze.

Az apám megint kiabált valamit, hogy nem kell efféle ostobaságokat beszélni, s magam is megijedtem egy kicsit. Jól adja, gondoltam magamban már mint az anyám. Tudod tiszta majom szeretettel viseltetik a gyermekei iránt. De hát mindenkinek megvannak a maga apró gyöngéi. Azért nem szabad elitélned. Hát akkor abban maradt a dolog. Hogy miről beszéltek, azt is csak később tudtam meg.

Abba mindenkinek a neve be volt írva egész rendes főkönyvi módra, csak az enyém nem. Ahelyett az állt ott: »noi corporagi«, ami albánul azt jelenti: »a mi káplárunk«, mivelhogy mint káplár töltém be akkor honfi-tisztemet. Ez meghatott s »bir gotah sarap«-ot rendeltem az efendümnél. Lám, így szeretett bennünket az albán. Mégis, mikor elváltunk, még csak kezet sem foghattam vele.

Kimondani azonban nem merte ezt senki. Előzékeny volt, szerény, kalapot emelt mindenkinek, választékosan öltözködött, beszélt, mosolygott, hát nehéz egy ilyen tökéletes embert olyan váddal illetni, a mit bizonyítani nem tud az ember. Akkoriban különben eladó volt a szép bolt.

Mindenkinek megígérem nagyon szívesen, mert magam is szívemből óhajtom. Erdész úrnak különben okvetlen haza kell kerülnie, különben kitől venném meg a szükséges fát? Nevetett. Kövér homlokán elsimultak a ráncok. Szemmelláthatólag örült, hogy egy-két percre a tréfa virágos rétjére tévedhetett. Bizony, ritkán tévedünk mostanában erre a kedves virágos rétre...

Jutott belőle elegendő porció mindenkinek vacsorára is. Kár is lett volna minden cseppért, bármint vélekedik is róla Schultz hadnagy úr. Szakaszom parancsnokát Varga Ferencnek hívták és tartalékos őrmester volt. A polgári életben igen jóravaló és igen értelmes lakatosmester, a hadi dolgokból azonban már rég »...rausgekommén«, amint Nagy főhadnagy féltréfásan mondani szokta.

Emiatt beszüntették a tüzet... isten segítse őket... és adjon csendes nyugalmat mindenkinek, aki innen már nem fog hazamenni... Az újhold vékony sarlója ezalatt eltűnt a nyugati ég pereme alatt, az esti félhomály azonban nem növekedett meg, olyan világos este volt, mintha telehold úszott volna az égen. Újabb negyedóra múlva végre megérkeztek derék szanitéceink is.

Én, kérem, elhatároztam, hogy kinyilatkoztatom, hogy én nem vagyok részes az üzletben. Csak zsebrevágom a pénzt; hanem én egész másképpen csinálnám. Egy ár. Mindenkinek egy ár. Az a bizonyos ár, amiben én tönkrementem. Mert én azt gondolnám, nagyságos asszony... No mit?

Fölhasználta a kedvező alkalmat s kipakolta a bizalmasságait. Féltékeny vagyok a szinházra. Bánt a gondolat, hogy maga tetszeni akar mindenkinek, aki tapsol: nemcsak a füszeresnek és a borbélynak, akik jegyet váltanak, hanem a szinházi tűzoltónak és a zártszéknyitogatónő fiának is. Először is azt szeretném, ha csak nekem akarna tetszeni.