United States or Guam ? Vote for the TOP Country of the Week !
És most a legkeserűbb csalódáson ment keresztül, mert bár Oroszlay érzelmeiben már rég kételkedett, s az utolsó időben félig szétfoszlottak reménységei, mind a mellett sohasem tudta oly határozottan, mint Dózia vallomása után, hogy annak a szívnek szerelme, melyért ő életét adta volna, másé, s rá nézve örökre elveszett.
Utóljára elővette a készséget, kicsiholt a nagy darab bükkfataplóba s rágyujtott; talán majd a jó szüzdohány illat elfeledteti ezt a nagy kozmaemléket. „Biz ez egy kicsit kozmás. A cseléd szamár, nem tud még hozzá.“ „Hát hol a szép asszony, hogy nem az látott utána?“ „Hát az asszony, az fekszik odabenn a másik szobában, mind a három gyerekével, mind a négyen kolerában.“
Mind a kettőre szüksége lehet az egészséges testnek vagy a betegnek is, de a masszírozás főképen azt tudja megtenni, hogy meggyorsítsa a vérkeringést, hogy tehát a megkent testrészt alaposan keresztülöblögesse a friss vér.
Zsófi helyett egy öreg kisérőnőt adott az ügyvéd melléjük, ki valamivel jobb volt a cselédnél, bár körülöttük annak teendőit is végezte, mind a mellett a látszat kedvéért velük evett a table d’ hôte-nál, bár Klárának nem volt szüksége garde de damesra, mert föllépése bátor, biztos volt s mindenki látta, hogy ő hármuk között az intéző és rendelkező, mi fiatalságánál fogva kissé feltünő volt.
A nap az öreg asszonyságé volt; fia és leánya körülötte ültek s beszéltek neki mesés dolgokat a maguk fényes életéről és feleltek kifogyhatatlan kérdéseire. Az öreg asszonyság boldog volt; csak azon búslakodott néha, hogy Sándor nincs jelen s nem láthatja egyszerre mind a három gyermekét.
Lassan-lassan közeledett a munka, mind közelebb-közelebb hallották az olasz munkáshad nótáját: Evviva, evviva, evviva Garibaldi, Evviva, evviva, .... mintha bizony valami érdeme lett volna Garibaldinak, hogy kiépült a szárnyvonal. Egyszer azután elkészült az egész. Olyan egyenes volt a vonal, mint egy lénia.
Csak az én kezem közé kerüljön egyszer! csak egyetlen egyszer!... Pedig már megszoktalak, csapott át hirtelen más témára; szivesebben jönnék ide, mint hogy azokkal a bitangokkal vesződjem. A vadőreim is mind azzal bajlódnak. A leány hallgatott. Az erdész hirtelen megkérdezte: vagy eljöjjek? mondd!
Bedugom egy este a kályha szelelőjét, megtömöm szénnel, aztán reggelre fölfordulunk mind. Hát irtam; gondoltam, majd megsajnálnak, a kik itt maradnak. Két gyerek találkozott az utczán. Uri fiucskák. Az egyiknek összeszijazott korcsolyák voltak átvetve a vállain, hogy mind a két fényes aczélsin a mellére lógott le.
S minél többet morfondíroztam a dolog fölött, annál inkább kiderült, hogy a folytonos haszontalan ismétlések körbenforgóját járom mert mindezeket néhányszor már mind eltáncoltam, anélkül, hogy egy egészséges gondolatban meg tudtam volna állapodni. A délutáni nagy forróság segítségemre sietett, mert elnyomott az álom. Leragadtak a szempilláim nem morfondíroztam tovább.
Lassanként kifejlődött az a szokás, hogy az aratási idő után bizonyos városokban egy-két napra összegyűltek az iparosok és kereskedők, akik a vásárló földmivesek számára kirakták árúikat. Igy már saját környezetük is nem csekély számú volt, de ez, mint a mágnes a vasat, mind több és több embert vont a városba.