United States or Hong Kong ? Vote for the TOP Country of the Week !


De ha az urak azt mondják, hogy megbírja... Az urak? Megvetőleg legyintett a kezével. Mit tudnak ahoz az urak? A rendőrök közül elő akart törni egy asszony, de nem bocsátották előre. Az egyik munkás felesége volt s csak most vette észre, hogy mire vállalkozott az ura. Sirva kiabált utána, mire látta, hogy az erőszakoskodás hiábavaló, a rendőrök nem engedik előre jönni. Ferencz, Ferencz!

Véget fogok vetni ennek a Lándsa-komédiának. Hogy van veled valami szándéka, az bizonyos. Vagy azt hiszi, hogy meghódítja szerelmedet s azért jár utánad. A szamár! vágott közbe Klára megvetőleg. Ez még a kisebb rossz volna, ebből hamar ki lehetne ábrándítani.

A gyermekek nevelése fényesen sikerül, modoruk előkelő, ízlésük finom, s úgy tudnak költeni, mint apjuk szerezni. Nincs bennük semmi, a mit megvetőleg zsidósnak szoktak nevezni s a mivel őt annyiszor letorkolták életében.

No, no, csendesítette az izgatott képírót mindnyájunknak megvan a maga nyavalyája. Fráter Félix lecsendesedett, de gúnyosan és megvetőleg nevetett. Mit tudtok ti az élet nyomorúságáról? És fenhéjázó arccal nézett körül, mintha szeretné látni azt az elbizakodott fickót, aki versenyre mer vele kiállani rejtett bánatokban és titkos gyötrelmek terén.

Bocsáss meg, nem üzletet akartam mondani, mentegetőzött az öreg asszonyság, csak a régi időkre gondoltam és ráment a nyelvem. Igyekezzél, hogy ne menjen a nyelved a régi időkre... Üzlet! micsoda szó! kiáltott megvetőleg Atlasz úr. Ha leányunk, a grófné, meghallaná, mindjárt elájulna. Nem tudsz elegánsan beszélni?

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik