United States or Panama ? Vote for the TOP Country of the Week !


Úgy tett, mintha szót fogadna, gyorsabb léptekkel indult el lefelé az utczán, de mikor már nem láthatták, ujra ellankadt s úgy húzta maga után a lábait, mint a megvert komondor. Kétszer is elment a házuk előtt, látta, hogy világosság van odabenn, talán éppen vacsorát ad az asszony a gyerekeknek, de azért nem ment be. A nélkül, hogy tudta volna, merre megy, kiért a faluból.

Szerencsétlen csillagzata Abdul khánnak a már kétszer megvert seregeket adá mellé, ezeket futásra indítani elég volt a magyarok puszta látása is, és így az első összeütés határozó volt az ütközetre nézve, mert az egész támadó tatár sereg hátat fordított, a magyarok majdnem vakon üzék őket, és nagyobb részük a tér hosszában futó lovas tatárok után, míg Szodoray alig néhány százat gyűjthetett a jancsárok ellen; de ezen csekély szám is elég volt a vitéz ifjúnak megtörni ezen hires dandár sűrű rendeit, bár őket képes nem vala elzárni végkép Borsától.

Mára végeztünk egymással, s reménylem, többé nem lesz alkalom köztünk ily jelenetre. Megfogta Klára kezét s eltávozott vele a teremből. Boglár Kálmán okosabbnak tartotta, ha nem háborgatja most a fiatal házasokat, de az Atlasz-család keblében sem volt kedve tovább maradni; fogta kalapját, s barátságosan általános éjtszakát kívánva, elsietett, a megvert ellenség birtokában hagyva a csatatért.