United States or France ? Vote for the TOP Country of the Week !


Meg kell jegyeznem, hogy az uram is csak az erdei vadászatnak a bolondja; a többi hidegen hagyja. De az erdők csudás útvesztőiben lopódzni, szarvas vagy vadkan után: ennek még a gondolatára is felvillanyozódik. Nos, én elhatároztam magamban az ő lekicsinylő véleménye után, hogy most már csak azért is vadász leszek; megmutatom én az uramnak, hogy ott is asszony az asszony, azaz: helyt áll.

És én nemcsak megmutatom, hanem néked is ajándékozom mindaddig, míg tiéd nem lesz maga az eredeti. José halvány, lesoványodott arca kigyúlt az örömtől. Lásd, kedveltem, így van az! folytatá, elkomolyodva... Klára engedelmes lány! Tudtam én azt, hogy kiverjük a fejéből azt a haszontalan fickót, mihelyt elválasztjuk őket egymástól. Szokás, nem egyéb, mint szokás.

És semmi kilátás, hogy más cipőt lehessen szerezni. Eldobnám ezeket a fetzniket, mondotta rezignáltam de nem tudok mezítláb járni. Próbáltam, nem megy... Ledrótoztam őket egy szál madzaggal, úgy, ahogy lehetett, azután megvígasztaltam: Ne búsulj... Amint ráérek, csinálok neked egy pár cipőt. Elnevette magát. De már azt szeretném látni! Majd megmutatom. Snájder már voltam, lehetek sujszter is.

Én megigértem neki, hogy nem beszélek róla, s most majdnem önkéntelen röpült az ki ajkaimon ama hatás alatt, mit Béla adott elő az éjjeli tüneményről. És hol van az a kép? kérdé hévvel Béla. Nálam, a szobámban, nem adtam vissza Ernesztinnek, ki pedig könyörgött érte, de oly bájos leányfő, hogy élvezet nézni, és finom, művészi festés, ha kivánják látni, megmutatom.

Tulajdonképpen gyámleányomé, de én kezelem, miután ő kiskorú. És meg van a földekkel elégedve? Kitűnő minőségűek. Ha kivánja gróf úr, megmutatom tervrajzát a birtoknak. Köszönöm, most nincs időm, de el fogok jönni barátommal, kit a dolog érdekel, én magam keveset értek az ily adás-vevéshez, s csak is az első lépés megtételére vállalkoztam, a továbbiak az ő személyes teendői.