United States or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Hiába tetteti magát, hiába csókolgatja a Boglár Klára kezét, jól látom én, hogy sokszor szomorú és ökölre szorítja a markát. Isten áldja meg a Góg Ferencz uraságot, hogy kitalálta a módját, melylyel boldoggá fogjuk tenni a fiamat. No hát, mégis rossz néven veszed tőlem, hogy elfogadtam segítségét és követelését be akarom tábláztatni a jószágomra? Már megint a jószágodról beszélsz?
Azután egyszerre fordultak a menyecske felé; de megint csak összenéztek. Az egyik kacagott; az ráragadt a másikra is. Valami bolondot gondolhatott mind a kettő. Itt ma ne soká maradjunk, öcskös, dörmögte a csikós. Ma ne, visszhangozta a gulyás. Mire a csárdás hozta a bort, már megint lovon ültek. Hiába tessékelte őket beljebb a menyecske. A csárdás vérszemet kapott.
Dehogy nem! tréfál mellette Balásy. Hát nem tudja? Vendéglő a törött bögréhez. Talán inkább a vigma-gyárhoz. Hát ez megint miféle gyár? csodálkozik az özvegy. Náci bácsi közbe szól: Nem gyár, de víg magyar. Ilyen együgyűségeken mulattak száz és jó egynéhány év előtt Budán. Hát még Pesten!
Röviddel esti hét óra előtt az erdő szélére érve mintegy ezer lépésnyi távolságban megint nagyon csúnya látvány ütközött váratlanul a szemünk közé. Az innen tovahúzódó legelő közepén egy nagy tanya állt lángokban. Rengeteg koromfekete füst és szikrázó perje vágódott föl a levegőbe. A recsegést egészen az erdőig hallottuk, holott jó ezer lépésnyi volt a távolság.
De nem sokat teketóriázok vele; ha nem küldenek Pekingbe követeket, megint szétkergetem. Az már nem jó lesz. Azután pedig kihirdetem a népnek, hogy fogjanak nekem minden pusztárul egy követet, s azt kötözve hozzák elém. De már erre a pénzügymandarin oly dühbe jött, hogy a papirosnyiró ollóval rohant Zin-Zinnek.
Az öreg asszonyság fejét csóválta s ijedten és szemrehányólag nézett férjére. Ej! ej! már megint? mondá félénken. Ha Sándor megtudná!
Perdült egyet s hadonázva, mintha cséphadaró lenne mind a két karja, a kendő alól kilengő őszes tincsekkel megint nekivágott az utczának. Az embereknek odakiabálta utközben, hogy miről van szó. A papnak is, a ki éppen arra jött. Az utcza végéről, mielőtt befordult volna a maga utjára, visszakiáltott: megirom anyádnak. Már mint az én anyámnak. S visszavánszorgott.
A harang enyhe, dallamos szava áhítatosan csendült végig a környéken; a nyugati ég sárgászöld kárpitja fölött pirosszélű felhőraj pihent, látszólag mozdulatlanul; azt a felhőcsoportot még elérék a nap búcsúzó sugarai. Amig az esti imádság tartott, olyan csend volt, mint a templomban. Azután az első hang megint az anyósé volt: Még jobban résen vagyok, ismételte nyomatékosan.
Megint arra a bizonyos görbe ösvényre kanyarodunk. Jó lesz tehát megint megállni félúton, mint az imént. Az más, Regina fiam válaszoltam megnyugtatva ha túlerő találna meglepni, annak ki kellene térni az útjából. Akkor elfutnánk? El. Különben nem? Nem. A leány kiköpte a szájában tartogatott fűszálat és valami effélét mormogott maga elé: Akkor szeretném, ha azok jó sokan jönnének... De nem jönnek!
Ha fel tudtam volna mászni a mellettem levő ágbogas égerfára, rögtön tisztába lehettem volna vele, hogy jóbarát, vagy ellenség került-e elhagyott Standomra, sérült lábammal ez azonban nem volt lehetséges. Ismét dühös lettem a lábamra és még azt a szerencsétlen munkást is a pokolba kívántam, aki a lábamba hasító shrapnelt montírozta... A méreg persze megint csak a szépségemnek ártott.
A Nap Szava
Mások Keresik