United States or Honduras ? Vote for the TOP Country of the Week !
JÁNOS: Azt szeretném látni! Az inasoknak a kopottságoddal nem imponálsz. IDA: Adok tisztát. Menj be a másik szobába! RIZA: Nem! Látni akarom az aranyost ... Anyuskám, a lovagló kosztüm van rajta ... IDA: Majd aztán, Rizám ... Előbb öltözzünk át. JÁNOS: Mig nem hivlak benneteket, hagyjatok magunkra. Beszélni akarok a fejével! János és Katica Nagyon szép és vidám asszony.
A temetőkápolna harangocskája panaszos kongassál hívogatta a gyászolókat. A papok éneke, a búcsúztató enyészetes szavai egészen hozzája elhangzottak és maga se tudta miért, de megvárta, míg elhantolják a halottat és csak midőn az utolsó gyászoló is eltávozott, tért vissza a toronyszobába. Különös! Mily közel van a születéshez a halál! gondolá, még egyszer a temető felé tekintve...
Mindnyájan szerte futottak, mindenik mindenről aggódott, mindenre gondolt, csak a véletlen eset igaz okára nem, míg végre egy minden veszélyben közönséges ösztön valamennyijöket a vár udvarában egy csomóba nem űzte.
Az asszony erre még jobban megijedt. Nem te! nem engedlek... A férfi kibontakozott s indult lefelé a lépcsőn: Menni akarok. Lenn a vizben állva várta meg, mig elővezették a lovat, fölkapaszkodott a nyeregbe s nekivágott a tengernek. Az asszony pedig végig esett a kis cseléd mellett a kövön s nyitott szemmel és hangtalanul lihegett.
Nem törődöm az éjszakáddal, de a mig ennyi szegény gyermek van reánk szorulva, add nekem a nappalod. Ha reám hagyod őket, elpusztulnak, pedig hát kötelességünk az, hogy neveljük őket, a mig lehet. Már nem vagyok követelő. Szegény, összetörött ember vagyok, csinálj, a mi neked tetszik. De a gyerekekből embert kell csinálni valahogy. Ez a becsület.
A haramia halva rogyott a szikláról a zúgó patak mélyébe, s az esők által magasra dagadt örvény hatalma ismét fölveté tetemét, s az első sziklához zúzta, innen villám csavargásokban vitte tovább, s erőszakkal veté a malomkerékhez, hol egy darabig fölakadt, míg a rohanó habok ismét tovább hurczolák.
Tudom, hogy van, felelte hirtelen a leány nem is te vagy buta, hanem az, amit mondtál... az nagy butaság. Dehogy! Dehogy, vagy nem dehogy, nagy butaság... Még ha kisasszonyomnak, a nagy Reginának mondtad volna, hogy szép arca van... ezt érteném. Míg beszélt, fölemelkedtem a töltényes-ládáról és a közeledő délre való tekintettel hozzáfogtam az ebéd elkészítéséhez.
Mi fölött töprenkedel? kérdezte már másodszor is a mester. Nem hallott kegyelmed semmit? kérdé remegve. Mit hallanék! A tűz bömböl az athenorában! felelé kedvetlenül. José hallgatott, de keze remegett, míg a fedelet lezáró agyagot gyúrta. Min tünődöl? Ki vele! Mi az? No, hát megmondom!
Mindenki azt hitte, soha sem fog az megnősülni, mert kivéve Eszthey Veronikát, soha sem foglalkozott egyetlen rangjabeli leánynyal sem, s azt, hogy ahhoz is csak mint jóbarát közeledett, senki sem tudta; talán csak maga Veronika, ki finom itéletével meg tudta bár különböztetni az udvarlást a barátságtól, mind a mellett mindaddig remélt, míg meg nem győződött arról, hogy Jakab Dóziát szereti.
Nem dugtam, ott van a kövön... két lépésnyire a fejedtől... és mellette van a gyufa is, ha meg akarod gyújtani. Míg a szilvóriumos üveggel óvatosan a podgyászunk felé retiráltam, Regina fürgén felugrott guggoló helyzetéből és ahhoz a lapos sziklakőhöz tapogatta magát, amelyen a lámpás állott. Ott gyorsan gyufát gyújtott és a következő percben már égett is a lámpásban levő maradékgyertya.
A Nap Szava
Mások Keresik