United States or British Virgin Islands ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ismerem már ezt az ingyenélő népet. Bízd csak reám ezt az embert, mondá Manó henczegve. Majd megértetem vele finoman és aristokratikus módon, hogy elég volt egy koldus-tarisznyát akasztani nyakunkba. Jót állok róla, hogy holnap ő is itt hagyja a házat. Manó be is váltotta szavát.

Mi is ilyenformán vagyunk sok-sok mai darabbal, meg kell szökni előlük. Vannak profán ünnepek is: ilyenek a kultúra ünnepei. A Belvárosi Színház már megadta a programját; hogy ezután mi következik, az már előrelátható. Este egy fiatal újságíróval beszélgettem: szidta a darabot, de a kritikáról azt mondta, hogy nem fontos. Nem fontos, állította meggyőződéssel.

Amikor a házaspár egyedül maradt, a főhadnagy hizelegve mondta a feleségének: Édes kincsem, egy vallomással tartozom neked, röstelem, de megesett és most már nem segíthetek a dolgon máskép, csak teáltalad. Tegnap vesztettem... Az asszony kiegyenesedett. Kártyáztál? kérdezte csudálkozva. Kivételesen, szivem, kivételesen, hebegte az ura.

Akkor majd Eveline is itt lesz s közös egyetértéssel állapíthatják meg az osztozást. Eveline nem fog lejönni, mondá erre Manó. Tiszteltet és azt izenteti, hogy addig nem teszi lábát a kastélyba, míg ez a nőszemély, ez a Klára itt a háziasszony. Itt van ni! sóhajtott Atlasz úr, keserűen. Már saját leányomat is elüldözi a házamból. Oh, ez a Boglár Klára csak az én veszedelmemre született e világra!

Mint gondolhatni, urambátyám harmincz év alatt oly megállapitott hitelü közelismerést szerzett magának, hogy nem volt az a külvárosi lebuj, a hol még kontóra egy betevő falatot adtak volna neki, mert valamennyinek az ajtaja mind tele volt már krétázva az ő „aufschreiben“-jeivel.

Ezek még nem ismernek; azt gondolhatnák rólam, amit akarnak. Mit tudják azt, hogy maga három napig ivott?! Azért ne haragudjék rám, Mariska; már megyek. De mondja, nem láthatnám őket az ablaknál? Ó, még ráér megismerkedni velök. A szezon végéig itt maradnak. Igen, de én egy pár nap mulva megyek San-Remoba. Pénteken, vagy legkésőbb szombaton. No, addig nem fogja elcsábítani őket.

Én már csak akkor érkeztem oda, midőn az emberek elszörnyedve jelentették a kapitány úrnak, hogy az egyik foglyul esett kaukázusi kozák altiszt, aki addig mozdulatlanul várta két szuronyos legény között a sorsát és akit elfelejtettek megmotozni egyszerre csak revolvert rántott, s villámgyors mozdulattal arrafelé lőtt, ahol a kapitány úr állott.

Amikor plűre vágódva feltápászkodott a zöldasztal mellől, kissé bárgyún, de azért vidáman motyogta: Fuccs a milliónak! Alkonyodott. A mező sárga fényben úszott. A leszálló nap végigsimogatta sugaraival a nagy pusztát, amelyben bágyadt mosolygással gyönyörködött. A mezőn alig volt már valaki. Egy pár kaszás mindössze.

Nem is éreztem, hogy van. Becsületesebb erkölcsökre határozta-e magát, vagy úgy találta, hogy már eleget gyötört, nem tudom. Nekem elég volt, hogy nem kínozza amúgy is sántikáló lábamat és védelmezi a kiálló fagyökerek és más egyéb akadályok ütődésétől. Az erdő sötétségében ezekből bőven kijárt. A kis vörös is lépten-nyomon megbotlott.

No de, kérem a tekintetes urat, viszonzá az apát, tessék csak azt venni, milyen messze akarnak menni azok az atyafiak, mikor most már azt sem tartják szükségesnek, hogy a főpásztornak bejelentessék, ha valamelyik hive egyik vallásból átmegy a másikba.