United States or Mozambique ? Vote for the TOP Country of the Week !
Aztán micsoda maskara leszek én egy ilyen bugyogóban? Minden úri dáma hord bugyogót. Persze, hogy hord, csakhogy a szoknya alatt és nem posztóból, hanem lágy vászonból, vagy épen selyemből... okos! Aha! ez igaz... De nem tesz semmit. Ha lágy vásznunk vagy selymünk volna, abból csinálnók meg a bugyogót, mivel azonban nincs, abból kell megcsinálni, amink van.
Az asszony fiatal volt, magas termetü, gömbölyü vállú, telt karu, fehér husos, lágy nyaku és szép asszony. Egy kicsit, alig észrevehető átsuhanásban hamiskásan mosolygott, a hogy körülnézett ezen az egészen idegen helyen s mintha ugy pillantott volna hátra a kapu felé, hogy visszafordulni volna kedve.
A kassza fekete márványlapja fölött s mögötte a tükörben méltóságosan érvényesültek gömbölyü vállai, lágy, alabástromos fehérségü nyaka s gömbölyü, a bluz alatt minden mozdulatára, még a lélekzetvételére is ingerlően ringó keblei. A haja fekete volt.
Körülnézett s a mikor ezt a sok megilletődött arczot látta, megtelt a szeme csillogó könnyel, a nélkül, hogy sírt volna. Végigmosolygott a fiukon, s szeretettel teljes, lágy tekintete megállapodott a férjén. Ölelkeztek a pillantásaik s a nélkül, hogy valakinek eszébe jutott volna észrevenni, olyan szép volt a pillanat, hogy belső meghatottságában nem merte megzavarni senki.
Midőn az aranyműves eltávozott, Páter Julián előlépett az ablakfülkéből. A fekete rendöltöny még kirívóbbá tette alakjának irtózatos soványságát. Most már senki se fog bennünket zavarni, folytatom hát. Küldetésem a mai nappal véget ért! A császár visszatérésemet sürgeti! szólalt meg lágy, kenetteljes hangján, miközben a magashátú támlányok egyikébe ereszkedett.
Itt nyilván mutatta az ének ebbeli hatását, mert maga Judith, ki minden baleseten és szerencsétlenségen legfeljebb is csak mérgelődni, de sírni épen nem tudott, ha csak haragból nem, könyekre fakadt, melyek mindig sűrűbb és sűrűbben potyogtak szemeiből, s később egyes megszakasztott sóhajtások következtek, folyvást gyorsabban, végre hangos zokogásra fakadt, mely szüntelen növekedvén, már jóval az ének vége után szinte nevetségessé vált erőszakossága által, s mivel már zokogáshoz jutott a fürge menyecske, jónak vélheté egyúttal elvesztett férjét is megsiratni, mert búja egyszerre panaszos szavakba ömledezett, melyek, bár melodiájok nem volt oly gyászosan epesztő, s nem gerjeszték a hallgatót oly lágy fájdalomra, mégis legalább nevető szánakozást támasztottak keblében.
A két szép esedezőné Mária volt és Ilka, Szirmay György leányai; egy rövid pillanat már testvéreknek ismerteté őket, oly nagy vala termetek s vonásaik hasonlósága, bár az öregebb fekete szemében inkább alvó, mint égő szende tűz, s a képén lebegő lágy nyugalom szelid s komoly ábrándozásra mutattak, míg Ilka, az ifjabb, sötét szemében az éjszaka lángolni látszék, s pajzán mosoly uralkodott piros ajkain, s szünetlen változó arczulatja s tekintete csintalan elevenséget árulának el.
Simogatta a lágy pillantásával s fátyolos lett a szeme, hogy ugy össze van törve. De kicsi helyen elférsz mondta neki, a mikor ébren találta. A leány mosolygott. Fáradtan gyöngén beszélt, a fiunak is a káposztára kellett fölmászni, hogy megértse a szavát. Fogja meg a kezem. Tartsa egy kicsit. Fázol még? Nem, csak jól esik. Szoritsa... Egészen kipirultál. Olyan vagy, mint az élet.
Nappal a vonuló felhőket nézegette; velök üzent haza, a kis virágos kert tájékára; éjjel a holdvilágot kisérte merengő lelkével és ha az esti lepkék lágy röptét megsejtette: felriadt tőle, hogy a következő percben megint képzelődve lesse a szellőt, amely tétován kóborolt a pusztán és a Jolánka nevét sugdosta a fülébe.