United States or United Kingdom ? Vote for the TOP Country of the Week !


A gégéje, föl kell vágni. De most már harmadszor csinálják, én nem tudom, hogy mi lesz. Mari a Pohl fiatalabb testvére volt. Mikor náluk laktam, még hajadon volt, azután férjhez ment egy népénekeshez, akire hat esztendeig várt; annyi kellett ahhoz, hogy törvényesen elváljon az első feleségétől az énekes. Azt ismertem. Derék, becsületes ember volt s a maga kis körében majdnem művész.

Ha megmondom, ki a menyasszony, rögtön érteni fogja szavaimat. Halljuk, ez igazán érdekel. Pármay Juliska. A cseregyermek! Ez meglepő. A pör alatt ismerkedtek meg? A mint tudja, gróf úr, ott laktam náluk egy hónapos szobában, hogy Somorjayt megfigyeljem, a mi sikerült is. Megtudtam mindent, a mit tudni akartam, de elvesztem szivemet. Tehát kétféle eredménnyel járt a megbízás? Gratulálok!

Állami erdész vagyok a kincstár egyik felvidéki több ezer holdas birtokán, ahol kocsin is néhány óráig lehet utazni, amíg valaki kiérkezik az erdőségekből. Ott is laktam az erdőkben, egy mély völgyben levő magányos érdészházban, két kerülővel és a kutyámmal. Nőtlen ember vagyok, egyik polyák kerülőm szintén, a másiknak azonban van felesége, aki mindhármunk számára főz és mos.

Közben háromszor is megnézi az óráját, s lihegve kapaszkodik föl a bakra, hogy újra kezébe vegye a gyeplőt. Az épülő uj ház egy egész világot vett el előlem. Ugy éreztem magam, mintha falun laktam volna. A kis ház teteje fölött elnézhettem, mig csak ellátott a szemem, messze ki a vidékre, tul a gyakorlótéren, tul a vasúti vonalon, egész a ködös kék hegyekig.

Mindent tud multamról s én soha sem hallottam nevét? kiáltott föl nagy izgatottsággal Dózia elhalványodva, mialatt Klára nyugtalanul mozgott helyén. Ez nem valami különös, viszonzá mosolyogva Kardos. Szüleimmel a szomszédban laktam, s mintegy tizennégy éves fiú voltam. Kegyed akkor három éves lehetett. Nem emlékezik abból az időből semmire? Semmire! sóhajtá Dózia.

Mondja csak, kis leány, fordultam hozzá legnyájasabb hangon nem onnan való maga? Kinyújtottam karomat és a porráégett tanya romjai felé mutattam. A leány kimeresztett szemmel nézett a mutatott irányba. Igen, ott... Ott laktunk. Én is ott laktam. A néni is, a többiek is ott laktak és most is ott laknak.