United States or Libya ? Vote for the TOP Country of the Week !


A bírósági felszólításnak ennélfogva ellenállunk, menydörögte a prédikátor szent javaink összegéből egy porszemet sem fogunk kiszolgáltatni a profánoknak. Ellenállunk! kiáltották kórusban a magiszterek, akik megszokták Anzelmus atya szavait úgy fogadni, mint az isteni kinyilatkoztatást.

Az asszony nem tudott rendet tartani közöttük, az apjuk egy-egy szigoru pillantást váltott velük, de azok figyelembe se vették s a jenerál tanácstalanul, ügyetlenül állott még mindig a szoba közepén. Kenyeret még! Kolbászt, sok kolbászt! kiáltották a gyermekek s ökleikkel taszigálták az apjukat. Az odaadta nekik azt is, a mi éppen a kezében volt, csakhogy hallgassanak.

Ha a Hattyút hívta valaki, megjelent vele együtt a Holló is, ha a Hollót kiáltották, az acélfekete állat a fehér párjával futott arrafelé. Így voltak sokáig, tovább egy évnél, teljes pari mivoltukban s ügyet sem vetettek a többire.

Isten veled Lenke kiáltottak utána és nézték, mig eltűnt. Aztán visszaültek a kocsiba és hazafelé indultak. Esteledett már. A budai hegyekről kék párák váltak le és az ut szélén a gesztenyefák gyertyái olyan fehéren ragyogtak ki a feketedő lomb közül, mintha igazi lángok volnának. Fogták egymás kezét. Milyen nehéz, nehéz ez a gyönyörű tavasz mondta a hölgy. Az ember alig tud lélegzeni benne.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik