United States or Slovakia ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az egyik asszony pólyázta valaha, a másik az első falovacskát vásárolta neki kilencz hónapos és két hetes korában, a harmadik az anyja ágya mellett virrasztott át egy-két éjjelt, mig az asszony a nehéz napjait élte.

Másnap újra jött a finom ur és harmadnap is. Akkorra már vége volt a munkának, de ujat hozott. Most már egy csomó versre volt szüksége írásban, nagy, hosszú versekre, amiket mind be akart tanulni. Vagy talán nem is igaz, hogy ez volt a szándéka, mert a verseket furán válogatta ki. Számokat irt egy papirosra: négy, nyolcz, kilencz, tizenegy...

Mint mondtam, Klára kisasszony gyorsan felöltözött, de nem ment azonnal a templomba, hanem Holcsi urat kereste szobájában, az udvaron és kertben, de nem találva sehol, az ebédlőbe ment s reggelizett. Holcsi úr korán szokott távozni a házból? kérdé mind nagyobb nyugtalansággal a gróf. Ellenkezőleg! Rendesen kilencz órakor kelt föl ágyából, de éppen akkor ő is szokatlan időben hagyta el a házat.

Nemsokára a templomba kell mennem, folytatá a kanonok, a grófnéhoz fordulva s nagylelkűleg időt engedve Atlasz úrnak, hogy leküzdhesse zavarát, a szertartás kilencz órakor kezdődik s nem akarnám megvárakoztatni a hivők nagy tömegét. Zsúfolt ház lesz, szólt közbe Atlasz úr, hogy e divatos kifejezéssel, mely t sokszor olvasott az újságokban, helyre üsse elöbbi csorbáját.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik