United States or Tokelau ? Vote for the TOP Country of the Week !
Kiről? kérdé Sándor, fölriadva álmodozásából. Kiről? kiáltott Atlasz úr megbotránkozva. Kiről másról, mint a szép Volkán Ádámnéról, a ki ma vendégünk volt és megvette a sarlósi uradalmat? Szép asszony, nagyon szép asszony! Azt csak nem tagadhatod, hogy gyönyörű asszony. Csinos kis bajusza van, felelt Sándor szórakozottan. Bajusz! visszhangzá Atlasz úr bosszúsan.
Hogy mer itt parancsolni? visszhangozá Atlasz úr, bátorságot nyerve Manó példájából. Én nem akarok itt parancsolni, felelt nyugodtan Boglár Kálmán, de ahhoz jogom van, hogy egy tisztességes házból eltávolítsak oly embert, ki nem való tisztességes társaságba. Hogy mered azt mondani, hogy Lándsa Jenő nem tisztességes ember? kiáltott Manó, mindegyre kihívóbb tartással.
Egy napon elhagyta lakását, s nem tudatta velem hollétét, és csak akkor hallottam ismét róla, midőn az ujságok hozták meggyilkoltatását és nevét, de fájdalom, akkor már későn volt, hogy valamit tehessek érte. A gyermeket azonban mindenfelé kerestettem, kutattam, de eredménytelenül. És mit szándékozott a gyermekkel tenni gróf úr? Mily kérdés! kiáltott föl hévvel Eszthey.
A lány fölugrott és egy füzfa mögött messze, hogy alig ismert rá, az apját látta. Az öreg Rettegi lóháton küzködött az árral, de nem tudott előbbre jutni s a füzfa alatt megállott. Megint kiáltott a leánynak: Ülj fel egy lóra és jer ide. A leány összeszedte minden erejét és visszakiáltott az öregnek: Nincs ló!
Dózia! kiáltott föl Hermance meglepetve, mert e perczben egészen más alak állt előtte, mint kit utolsó ittlétekor látott egy hónap előtt. Annak komor, daczos, sötét tekintetű arcza elhatározottságot mutatott, s a grófné fölugorva helyéről, hozzá futott, és megragadta lefüggő hideg kezeit. A leány nevének hallatára zokogásban tört ki és gyorsan elvonva a grófnétól kezét, azt arczára tapasztá.
Majd bosszúsan megrázta fejét és majdnem haragosan rám kiáltott: Mit nézel rajtam? Én-e? Igen, te! Nem szabad rád nézni? Szabad, de nem így. Hogy? Igy, mint te! Lám... hát én hogy nézek? Azt hiszed, nem tudom, hogy bolondnak tartasz? Ohó!... ez vágott, mint a kés. A hang is volt olyan éles, mint egy kés. A dühös tekintet is, amely a leány szemeiből arcomba metszett.
Szinte kellemetlen volt neki annak megérkezése, tudva, hogy ha Jakab eljön, nem beszélhetnek Dóziáról, de alig volt Veronika távozása után egyedül, midőn a komornyik nem Oroszlayt, hanem Enyingi Loránd grófot jelenté. Szívesen látom, kiáltott föl örvendve Hermance, mert azt remélte, hogy ha többen lesznek a teremben, neki majd alkalma nyílik Jakabbal pár perczig észrevétlenül Dóziáról beszélni.
Dózia beszélt Kláráról? Megigértem neki, hogy nem tudatom önnel, miként ő csalta el innét Dóziát, ki hozzá akart menni, midőn elhagyja az intézetet... Most azonban fölment adott szavam alól az, a mi történt s elárulom Dózia szövetségesét. Nem hiszem! kiáltott föl Obrenné láthatólag elhalványodva. Dózia nem mondott igazat.
Egész történetet kellene elbeszélnem, hogy megértessem elhatározásomat, mondá zavarral a leány s arcza piros lett, de azt nem mondhatom el. Szóval, nem vagy bizalommal hozzám, pedig ha tudnád, Dózia, mit teszek én érted, lehetetlen, hogy hálát ne éreznél irántam, kiáltott föl Hermance s szemei könnyesek lettek.
Hiába röhögsz... kiáltott ingerülten, s pisze orra megint csak úgy fintorgott, mint a mókusé és hiába nem hiszed, mert azért mégis szép volt... ha százszor nem hiszed is! Fényes fekete haja volt és olyan fehér bőre, mint a hó. Még az én bőrömnél is fehérebb, de nálam nem csoda, mert vörös a hajam, s az ilyeneknek mindig fehér a bőrük... mint a sületlen zsemle.