United States or Tuvalu ? Vote for the TOP Country of the Week !


Oroszlay folytatta útját. Őt is érdekelte a dolog, bár nem tudta, hogy jutott ahhoz, hogy Hermance őt tüntette ki bizalmával, melyet sem nem keresett, sem nem érdemlett, de bár nem volt kellemes neki ez a megbizás, sokkal udvariasabb természettel birt, semhogy ne igyekezett volna annak a legjobb módon megfelelni.

Az utasok minden kellemes vagy kellemetlen kaland nélkül értek el Jászvásárba. Mik történtek Jászvásárban, s miképen egy ajtó nyilásán a moldovai kapitány nagyon elhűlt.

A két leány szobája nagy kertre nyilt, melyet ugyan nem lehetett volna «a park» pompás nevével fölruházni, de téres, virágdús és árnyékos volt, s elég helylyel bírt, hogy Dózia egész nap futkoshasson benne, s élvezze a szabad mozgást, melytől emlékezete óta el volt zárva. Szobáját majdnem egész nap meleg, fényes sugarak áraszták el, mi most a tavasz kezdetén még kellemes volt.

Délben azt is megtudta Dömötör, hogy a bárónő csak két-három nap múlva lesz látható, mert tegnap hirtelen leutazott dunántúli birtokára. Tehát semmit sem tud az éjjeli kirándulásról. Mégis szerencsém van, a mindenségit dörmögte magában és izgatottan nyalogatta szájaszélét a nem várt kellemes fordulatra ... Az örvendezés nem tartott sokáig.

Nem furcsa, hogy ez az ól meg ezek az izék... nem vesztek oda? Regina rám nézett és megbiccentette fejét. Igen, mondotta szelíden ez elég furcsa. Kellemes elégedettséget éreztem. Nem a válaszra voltam kíváncsi, hanem a hangra, ez pedig igen enyhe, igen megbocsátó volt, semmi nyoma benne a goromba haragnak, amelyre el kellett készülve lennem.

Hamar odaadta a kis ajtón kinéző valakinek, aki vérpiros arccal és mohó kézzel kapott utána. Azután az ajtó becsapódott; a diákocska pedig, „re bene gesta", jól végzett dolga kellemes tudatában most már visszafelé sétált, haza, a szomszédos inspektori kúriára, és gépies makacssággal, de már nem olyan hangosan magolta: „Trans apud adversus quarto junguntur et ante"...

Ez is harc s e harcban a szociáldemokrácia is azt tartja, amit a mi hadvezéreink tartanak s már Grotius megirt: „Omnia in bello licesse, quae necessaria sunt ad belli finem.‟ Minden meg van engedve a háborúban, ami a győzelmet biztosítja. A vezetőknek ez az álláspont nagyon kellemes és hasznos.

Hellyel kínálta meg vendégét kisded nappali szobájában, mely leány vendégeinek fogadására volt szánva s talán először fordult meg abban férfivendég, ki önkéntelen érdekkel pillantott körül s kellemes hatást érzett a szűzies, fiatal szentély láttára.

Igaz, hogy Sándornak kálvinistává kell lennie, azt mondja a Góg Ferencz, és a plébános kiugranék a bőréből; de úgy kell neki, ő házasította össze Sándort a Boglár Klárával. Ah! milyen kellemes meglepetés volna, ha otthon avval a hírrel fogadna Sándor, hogy megkezdte a válópört a felesége ellen. Ebben a kellemes meglepetésben nem részesült Atlasz úr, midőn haza érkezett.

Nos, akkor sok pénzzel lesz gazdagabb Holcsi ügyvéd. Csöndben tölté a vasárnapot, evett-ivott, pihent. Zalánczról senki sem mutatta magát s már remélte, hogy a mitől félt, nem következik be s Eszthey nem látogat el hozzá falusi magányában, mi egyrészt kellemes volt neki, másrészt közönyt látott abban, mi nem illett tervének keretébe s félni kezdett, hogy nem éri el czélját.