United States or Åland ? Vote for the TOP Country of the Week !


Hig anyagot kentek szét a tarlón, akkora négyszögbe, mint egy pokrócz, bokáig bennetapostak eleintén, aztán mindig künnebb és künnebb húzódtak belőle, mig olyan sima lett, mint az asztal; körül azalatt megrakták kévével a szérüt, falat emeltek a kalászos zsupokból, mintha az a négyszög lenne a szegény gazdaember vára.

Ez lett Kopernikusz gondolatainak kiindulópontja. Addig tett megfigyelései és elmélkedése alapján is meg volt most már győződve arról, hogy az égitestek mozgását leghelyesebben akkor tudja megmagyarázni, ha felteszi, hogy a többi bolygó is a Nap körül mozog. Ennek a bebizonyítását tűzte ki élete feladatául.

Szinte csodálatos az amerikai légycsapó érzékenysége. Kétcsapójú levelét ha csak megérinti a rovar, a levelek széle körül álló hosszú hegyes fogak egymásba kapaszkodnak és az így keletkezett hálóból a rovar többé nem menekül. Vannak olyan növények is, amelyek áldozataik kipárolgását megszimatolják és ilyenkor hozzájuk görbülnek. Ilyen a szádor néven ismert húsos növény.

Leánya azt írta, hogy sólyomvadászat közben amúgy is nagyon messzire távoztak a kastélytól, ő pedig kócsagot űző sólyma után vágtatva, a vadászat hevélyében elszakadt társnőitől és a vidéket nem ismerve, eltévelyedett a mocsaras erdőségben, hol egyszerre csak martalócok vették őt körül.

Végre a kész eledel levéteték, a haramiák helyet foglalának üstjök körül, s a hozzá nem férők fatányérokba meríték részöket. Vízzel telt e szomorú látványon a czigány szája; de hol volt még egy felei közül, kit a szükségben leleményes esze elhagyott volna? Bajnokunk is hamar módra akadt, hogy juttassa magát boszús urának eszébe.

Szerencsére, talán régi katonai szokásának következésében, Szirmay minden védszereket már előkészíttete, mert nem ugyan hivatala, hanem tekintete miatt, mindenektől megkéreték fölvigyázni ottléte alatt a várra; körül tekinte tehát a huszti csatarenden, mint Virgil mondja. Constitit atque oculis phrygia agmina circumspexit.

A kisbéresek már itattak; pattogtatták az ostorukat, terelgették az ökröt a kútról hazafellé. A gólya erősen kelepelt az ököristáltó tetején; tudja Isten, mi ütött ahhoz is ilyen későn. Talán macska mászkált a fészke körül, arra ripakodott. Lám az is hogy félti az övét, hogy síkra száll érte!... Épp akkor mozdultak végre valahára a hársfa tájékán.

Ott aztán nagy osztozkodás folyik. Jönnek a parádés köpenyegek, a zsírral bevont bakancsok, nadrágok s a hamisított díszkabát, csak közönséges blúz, de a nyaka körül van szegve az ezred színével. Miután pedig a köpönyeg alól úgysem látszik ki egyéb, tisztét, mint díszkabát, elég elfogadható módon betölti.

És Góg Ferencz elragadtatott görnyedezéssel tekintett körűl a társaságban. Többeknek arczán gúnyos mosoly látszott, itt-ott vihogás hallatszott. A bajuszos özvegy is vihogott. Valóban én is úgy veszem észre, szólt Sándor nagy erőfeszítéssel, tompa, rekedt hangon, mintha ez úr és nőm ismernék egymást.

Ha erről szót ejtett, kinevette a felesége, aki maga is ilyen "lyuknak" köszönhette az első urát, a boldogult Hornungot. Nem vitatkozott ugyan a másodikkal, hanem sok beszéd helyett megölelte. S ha Kancsal azt a két meleg kart a nyaka körül érezte, elfelejtett egyebet; más dolga akadt neki, mint hogy a leányára vigyázgasson, aki a kamrájából ki sem léphetett volna, hogy azt az "öregek" ne tudják.

A Nap Szava

felülete

Mások Keresik