United States or Latvia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Annyit zaklattam érte, hogy egyszer türelmetlen lett és így kiáltott fel: Istenem, keressen valakit!... Abban a percben el is hallgatott, de már kimondta. S az én agyvelőm egyszerre megdermedt, a szívem meghiggadt, elnémult. „Keressek valakit!"... Kiegészítettem: aki olyan lehessen, amilyennek én őt és csak őt kivánnám... Egyre ezt ismételtem magamban: „keressen valakit... keressen valakit..."
JÁNOS: Akármit tett, neki nincs joga megütni! JÁNOS: Ne bőgj, mert rád ütök! JÁNOS: Nekem szabad! Mert én apja és tanitója vagyok. IDA: De hátha nem ismerte meg a fiunkat? JÁNOS: Akkor is láthatta róla, hogy uri gyerek! IDA: Hova mész ilyen korán? JÁNOS: A Katához! Megleckéztetem ... tudom Istenem! IDA: Elkésel az iskolából. Onnét egyenesen az iskolába megyek. Jenő!
Hogy örülünk és játszunk tavasszal, bánattal, szépséggel és nem törődünk vele, hogy az a fiu a szemünk előtt meghal. Az orvosom azt mondta: menthetetlen. És a fiu tudja. Istenem, milyen rosszak vagyunk. Nincs igazad, Alice. Fáj neked az a sok halott, ha egy temetőkert mellett elmégy? Nem láttad őket élni. Jung Kálmánt sem láttad. Ő már messze van. Nekem nem fáj.
Iskolát csináltam abból, hogy nem sokat beszéltem, hanem az ismeretlent megvilágítottam az ismeretessel. Most is irnak még igy? Mióta nem olvastam, Istenem, Istenem, mióta... Majd minden megjön idővel... Megvan! Ez az eső mosolygás, gyermekmosolygás, ártatlan, jótékony.
Ami a tied, az az enyém. És ha szeretsz... Az asszony felkacagott. Nézte a fennhéjázó kártyást, aki szerelemre hivatkozva, követel tőle pénzt. Igazán a szivéből kacagott. Ha szeretlek?... Ó Istenem, már nem! Másnap a főhadnagy elutazott. A felesége nem is búcsúzott tőle. Amikor Borsodyné magára maradt, hivatta az intézőt.
Most igazán nem tudom, hova vigyem... Istenem, Istenem... Dózia, ha tudnád, ha csak sejtenéd, mily bonyodalmakba kevertél engem és magadat. A leány mind nagyobb csodálkozással szemlélte ezt a vergődést és nagy nyugtalanság látszott rajta. Bocsánat, asszonyom, de nem tehetem. Elveszteném minden növendékemet, ha engedékenységemnek hire menne, ismétlé Obrenné. Kitől tudnák azt meg?
Mily jó és nemes ön, barátom!... de istenem, ön beteg, hisz kezei remegnek és forrók! Semmi bajom! Semmi! Ne aggódjék! Oh, akkor jól van! Akkor bocsánata mellett még egyet kérek, barátom! Ajándékozza meg barátságával Istvánt is! Ha tudná, mily nemes, őszinte lélek ő! Úgy legyen, mint kívánja.
Sóhajtott és hozzátette: Én Istenem, hiszen olyan különös... A férj nevetett s erre mintha egy karmester ütött volna le a pálczával, mosolyogni kezdett mindenki, erőszakosan, kelletlenül. Ez a nagy igyekezet még jobban meghatotta az asszonyt; visszamosolygott ránk, de sóhajtva, könnyein keresztül. Az egyik valami nagyot akart mondani s összecsapta hozzá a bokáját.
Felelé újra kitörő zokogását alig nyomhatva le Ilona. Semmi. Vága beszédébe Bagosy Marira egy vadkan rohant s agyara ruhájába akadván, a földre dönté, egy kevéssé meg is vérezte, de nem veszedelmesen. Istenem! hol van ő? talán már meg is halt! kiáltá Szirmayné. Őt Husztra küldtük, mert a vadászat közelebb vetett a városhoz, mint ezen levélszínhez. Felelé Bagosy. Föl hát!
Már visszament, szegény. Visszajön. Istenem, hát baj az? Egy kis egér... Nagyon utálatos! Maradjon még... Ha akarja, szivesen, de egy kicsit furcsa... Nem, nem, ne féljen, összetette a kezeit és ugy kérte. Meghalnék félelmemben, ha itt kellene hogy maradjak egyedül. Felszaladna a párnára is, fel... Beszélgessünk. Gergely letette a lámpát az asztalra s leültek egymással szemben.
A Nap Szava
Mások Keresik