United States or Bolivia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Az a bolondos Ben Jonson pedig éppenséggel elázott. Ward János komoly arccal, rosszalóan bólogatott: Persze. A régi barátság, a viszontlátás örömére. A beteg hirtelen megszólalt: Eredj pihenni, Anna. Ne aggódj értem, jól vagyok. Az öreg asszony kissé megrettenve, némán intett s sietve tűnt el a nyikorgó ajtó mögött. A megnövekedett csendben a toronyóra éles zendüléssel ütötte el a hármat.
Hol voltatok? kérdezte a tiszt. Kocinski urnál. A tiszt Sipnievskihez fordult s intett neki hogy beszéljen a kocsisával. A szomoru ember könyes szemmel s fájdalmasan mosolyogva czáfolta meg a szegény Demetert. Nem ott voltunk, fiam. Hazulról jöttünk, mondd meg az igazat. Demeter előbb meghökkent, de azután visszamosolygott a gazdájára.
Vigyázz, nehogy írhasson Oroszlaynak! súgta Klárának Holcsi, mielőtt elutaztak s az helyeslőleg intett fejével és az ügyvéd kirobogni látván a fogatot, elégedetten dörzsölé kezét s szemei szemüvege alatt villogtak az örömtől, mialatt suttogta: Most már kereshetik őt, a merre akarják. Addig, míg én szükségét és hasznát nem látom, hogy Eszthey megtalálja Dóziát, nem fognak nyomára akadni és akkor?
Midőn annak szobájába értek s az megnyitotta előtte a mellékajtót, mely csinos, tiszta, egyszerű butorzatú helyiségbe vezetett, Dózia átlépte a küszöböt s gyors pillantással tekintett körül a szobában: Itt fogok aludni? kérdé futó, gunyos mosolylyal. Ezt jelölte ki a grófné számára. Köszönöm, viszonzá Dózia s büszkén, hidegen intett fejével és becsukta maga után az ajtót.
Csendesen, inkább a földet nézve állottak ott, alig egy-két száj mormogott valamit s a többi csak rá intett, hogy ugy van. A mi pénzünkön az adóból koldussá tesznek. Mehetünk legelni, ha már megdöglöttek a lovak.
Ohó a patvarba, mi ez? Amilyen gyorsan csak tudtam talpra ugrottam és széthajtva a bokrokat, szempillantás alatt a forrás körüli tisztáson termettem. Mi az? Mi történt? A leány félelemtől eltorzult arccal, egész testében reszketve lapult a forrás széléhez és a szemközt levő bokrokra intett. Ott... egy ember... Micsoda? Egy ember... egy ember... Nem lehet az! Egy ember... Nézd, nézd! Egy ember...
Nem az a végtelen piszkos viz, amely a kocsi oldalait nyalja és utána nyulkál. Pihegett s egyszerre fölugrott a kocsiban és megragadta a kocsis karját: Hajts! Nem lehet, kisasszony. Verd véresre a lovat, szakadjon ki a lelke, csak menjen... Mikor a vén ember csendesen intett, hogy nem lehet erőszakoskodni, visszarogyott az ülésre s tompa elfásulásba esett.
Most már összeszedte magát valamicskét s tőle telhetőleg keményen nézett vissza a nagy, kövér asszonyra. Hivatni méltóztatott. A méltóságos asszony meg se mozdult, csak intett neki, hogy jőjjön közelebb. A leány előrejött, megállott az asztal másik oldalán s várta, hogy mi lesz. Most mintha megint libbent volna egyet a függöny s ujra kaczagott volna a gyermek, sejtve, hogy kikap a kisasszony.
Bár hiszen, ha nem hitte volna, nem fordított volna rá annyi türelmes gondot és nem próbálta volna tízszer-húszszor is lesimítani a halántékaira és homlokába tolakodó engedetlen hajszálakat. Amikor észrevette, hogy ébren vagyok, élénken intett: Látod, hogy igazam volt! Olyan eső zuhogott, hogy enélkül a filagória nélkül bőrig áztál volna. Azt akarod mondani, hogy a te bölcs tanácsod nélkül...
Azt a Lándsa Jenőt, a ki... Csitt! intett Manó, az öreg asszonyság felé vágva szemével, ki székében tehetetlenül hátradőlve, néma rémülettel, vigasztalan tekintettel hallgatta férje és fia párbeszédét. Igazad van, dörmögött Atlasz úr, nem az ő eszéhez valók ezek a dolgok. Menjünk a kertbe, fiam, tegyünk egy kis sétát, azalatt majd nyugodtabban beszélhetünk.
A Nap Szava
Mások Keresik