United States or Australia ? Vote for the TOP Country of the Week !


Annál nagyobb volt a környék meglepetése, amikor hirtelen hazajött és hosszabb időre beült a dominiumába. Ezt is a tiszttartójától tudták meg az emberek; mert László úr egyelőre teljesen visszavonultan élt a birtokán, ahol sok rendezkedni valója lehetett a hosszú távollét után. Az igaz, hogy úrnak tipikus úr volt Dombory.

Igaz, hogy kapott is ezért a szamár viccért akkora pofont, hogy csak úgy zengett, de az a , hogy sem a pofon nem ártott meg neki, sem a nyers hús. Rendes viszonyok között mind a kettőt sokáig emlegette volna. A kenyér hihetetlenül gyorsan elfogyott a leány nagyszerű fogai alatt a szalonnát azonban csak megszagolta, de nem ette meg. Ez nem kell szólalt meg német nyelven.

Atlasz urat rendkívül föllelkesíté e hizelgő elismerés, de rögtön ismét lehűté a folytatás: Ugyan nem mondanád meg, hogyan tudtad ezt így összezsugorgatni? Nagyon megköszönném, ha engem is megtanítanál erre a mesterségre. Vagy igaz, születni kell , úgy-e? Épen úgy, mint költőnek, vagy festőnek, vagy zenésznek születik az ember. Öreg kópé, te ugyancsak megválasztottad, minek szülessél.

A gonosz féreg folyton ott őrölt a szívben, s a gyötrő képzelem egyre azt súgta fülébe: hátha igaz volt? hátha újra igaz lesz, ha alkalom kerül ?

De ez bolondság. Értsd meg. Nem igaz. Te nem láttad azt az embert. Nem akarok olyan lenni. Meggyógyulsz. Akkor ugyis mindegy. Veszed a revolvert s elvégzed helyettem a dolgot s aztán ledobod mellém a földre. Biztosítani akarom magam. Esküdj meg... Majd beszélünk róla. Nem megyek tovább. Nem... Vakon nem mehetek bele a világba. Igérd meg. Mondd, hogy becsületedre... Ne kivánj ilyent, őrültség.

Mert mit jelenthetett egyebet a próféta ölébe hullatott kenyér, mint kegyes subventiót; azért ti se legyetek rosszabbak a hollóknál, és praenumeráljatok az Idők Tanujára, a ki egyedüli igaz próféta jelenleg a pusztában.

Ja, schmarren... az úgy volt, hogy az ezredes úr magasztaló szavakkal volt irántam és azonnal a sturm után kinevezett őrmesterré, de az Abzeichungot még nem volt időm felvarratni és hogy közben meg is sebesültem, nekem ez most már mindegy! Nem igaz, hogy nekem ez most már mindegy? Jobb zupát a Spitálban azért nem kapok. És ez a a Spitál.

Ezt mondotta: Nem beszéltél ostobaságot, de nem is azt mondtad, amit titokban gondolsz... Hein, barátom van nekem is eszem. Nagyon jól tudom én, hogy keresztül mennél annak a muszkának a lelkén, aki megtámadna, ezt azonban bármely becsületes fiú megcselekedné, ha látná, hogy egy ilyen magamfajta vézli veszélyben forog. Ez igaz. Ezt minden becsületes magyar katona megcselekedné. No, látod!

Nevetés támad, de meg kell mondani, Kothenc nem nevet. Nyomon beszélni annyit jelent, hogy az igaz nyomon járjon valaki, vagyis hogy igazat beszéljen. Lám, úgy lehet, hosszú idők óta most mondott volna először igazat s akkor gyalázzák le érte. Hát hiszen jól van. Látott ő már karón varjút.

Kenyér, száraz lengyel kolbász és sajt volt a menázsi. Szótlanul ettünk. Legalább a kis villamos zseblámpám volna itt, mondottam majszolás közben igaz! hiszen nálad hagytam, Regina. Igen, nálam maradt, de már nincs meg, válaszolta a leány útközben valahol elvesztettem... Már nem is tudom, hogy hol.