United States or Cuba ? Vote for the TOP Country of the Week !


José azután elmondta, hogy a híres bölcs még hat tükröt készített, melyek mindegyikéről más-más csudás történetet regélt el roppant bőbeszédűséggel, hogy az idő teljék és lopott pillantásokat vetett az általa felállított tükörbe. Kiváncsi vagyok az okokat, a bizonyítást hallani! vágott közbe a tudós... Engedelmével, azokra is rátérek, mesterem!

Végre, végre: gondolta boldogan. Hónapok teltek el, mióta Dóziát nem látta és érzé, hogy szerelme ez idő alatt növekedett iránta.

A szegény embert nagyon megviselte ez a kis idő, megtörpült, keserü vonás huzott barázdát az arczára, de azért nem hagyta magát. Élénken nézegetett körül, várta, hogy valaki segitsen rajta. Mikor az akasztófa alá állitották, felnézett, dörzsölni kezdte a homlokát, hirtelen szedte magába a lélegzetet s összemenve, reszketve várta, hogy mi lesz.

Alig volt azonban pár perczig távol, visszajött, mondván, hogy a kit keresett, már nincs otthon, kevés idő előtt hagyta el a lakást. Úgy megvárom őt, jelenté ki Esztheyné. Az soká fog tartani, mert olykor ebédre is kimarad, azonban talán holnap ilyenkor fáradhatna ide méltóságod. Holnapig már huszonnégy órát vesztünk s nekem a bizonytalanság türhetetlen.

Nincsenek terveink, viszonzá Klára, addig maradunk itt, míg gyámatyám másként rendelkezik velünk s tudatja, hogy mit tegyünk. Ősz felé közeledik az idő s nekem úgy bebeszélt Holcsi úr, hogy legközelebb visszahivja önöket. Erről utolsó levelében nem tett említést, s alig hiszem, hogy az volna terve. Mikor kapta kegyed utolsó levelét? A napra nem emlékezem.

Merte-e volna hinni, mikor besorozták, hogy megéri ezt is. Milyen régen volt, mikor az édes anyja áldott betüivel az első levelet hozta a tábori posta török földre, állván benne: légy türelemmel, fiam, majd eltelik az idő, látod, két hét már is eltelt. El ám. Azóta a tizedik esztendő járja. Másnap, mikor minden darab mondurt, fegyvert leraktak, jön még az utolsó aktus: a szabadságos kis könyvek.

De a hölgyek azonnal észrevették, hogy nincsenek azok oly hangulatban, mint rendesen lenni szoktak, ha valamely kirándulásból visszatérnek. Bertalan gróf alig beszélt élményeikről, Béla pedig panaszkodott, hogy egyetlen hölgyet sem látott az egész idő alatt, s hozzá tette, hogy azok nélkül nincs mulatság.

Nos, nos? kérdé izgatottan Eszthey, csak nem akarsz hütlenséggel vádolni? Az idő megmutatta, hogy soha sem vádoltalak semmivel. Tizennégy hosszú évig volt keblembe zárva titkom, szenvedésem. Soha sem szóltam arról senkinek, nem mutattam neked fájdalmamat, sőt titkoltam előtted azt, a mit tudtam, mert nem akartam, hogy pirulnod kelljen előttem, s megmérgezzem az együttélés harmóniáját.

Hermance, bármily nagy erőfeszítéssel igyekezett a reggelinél nyugodtnak látszani, úgy érezte, hogy tűkön ül az egész idő alatt.

Délután négy és öt óra közt lehetett az idő s a nagyasszonyék zöldzsalus házát körülfogó magas elevensövény előtt, kívül az utcán, egy kis diák járkált le és fel, miközben másnapi latin leckéjét ugyancsak hangosan tanulgatta.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik