United States or Tajikistan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ezalatt Dózia kiváncsian tekintgetett ide, s tova, mint a ki nem tudja, hol van, s arczán feszült várakozás volt kifejezve, mialatt társnőjét követte, ki fölérve a lépcsőn, jobbra fordult, s a komorna szobái felé tartott. Ernesztine az ablaknál állt, midőn a grófné belépett, s a neszre visszafordulva, mondá: Ily későn, grófné?

Itt halljátok mind a ketten... Ugy nyugodjék sirjában a mama, ugy légy boldog te, ugy szeress engem, a hogy megteszem, a mit mondok. Elégtételt akarok adni annak a fiatal embernek. Rögtön irok neki s ha az utczán bántották, hát az utczán teszem jóvá a bátyám aljasságát. Velem jösz holnap és én megcsókolom azt az embert ott, a hol ez a ficzkó megütötte.

Igazán? szólt Ádám ur, kegyetlenül belenézve a mesemondóba; azután csak fejet csóvált s fel hagyta magát tolatni a kontignáczióba; de még ott is zugolódott, hogy ugyan furcsa passzióik vannak ezeknek a nagy férfiaknak. A városligetben letette őket az omnibusz szokott kikötőhelyén; s Ádám bácsi kezde szétnézni e tengerében a pornak, hogy hol lehetne itt kapni egy kis nem száraz földet?

Hát ilyen? Az iró felesége? Valamit megsejtett a zsibongásból az asszony is, mert félénken hátrapislogott, olyanforma alattomos pillantással, mint a megriasztott állat. Szeretett volna kimenekülni innen, a hol annyian nézik s magában szidta az urát, hogy minek csinál ilyen ostobaságokat. Igy ideczepeli őket ennyi ember közé... De már fölhuzták a függönyt.

Tegnap? kérdezte Vidovics csodálkozva, mert Cipriani nem igen szokott ujságot olvasni. Nem, 1839-ben. Te, hol tanulsz te ennyit? Egy idő óta olyan művelt vagy, mint egy csillagásztorony! Barátom, van nekem egy könyvem, három kötetben: a Sport-Kalendárium, 1873-tól 1875-ig. Abban minden megvan. Vagy úgy.

Egyetlen szerelmem, kedves drágám, mondá szenvedélyes föllobbanással az ifjú, s karjába zárva őt, heves csókokkal halmozá a kedves arczocskát, piros ajkat, azután elváltak, mert Klára házának közelében voltak, s Oroszlay visszafordult és ismét a partján haladt hazafelé, mialatt Dózia leült a kert egyik zöld levelekkel borított lugasába, hol könyek áztatták arczát nagy boldogságában, de egyszersmind gyötrő keservében, mert csak félig merte magát átadni a reménynek...

Keresni kezdé: hol hatolnak be a nap hirtelen el-eltünő, majd megint előtámadó sugarai? És csakhamar felfedezé az eddig észre nem vett és mindenféle lommal telerakott kis ablakot. Odatámasztotta a kézi hágcsót és nagynehezen kinyitotta a portól és pókhálótól megvakult ablakfiókot. Egy rozmaring- és levendulabokroktól illatozó kertet látott maga előtt.

Egész nap nem vettünk tudomást egymásról és nem szóltunk egymáshoz egy árva szót sem. Regina dudorászva, látszólag a legvirágosabb jókedvvel tett-vett, pepecselt a patak mellett, hol kifutott egészen a pajta tájékáig, amely mellől a fojtó kéngőzök áramlása állítólag elkezdődött, hol ismét visszatért és a magával hozott mezei virágokból koszorut kötött magának a fejére.

Hisz annyi tér van, hol az ember kárpótlást talál... Férjhez nem megyek, mert egy második Jakab nincs a világon. Esztheyné sírva hallgatta e szavakat. Ő volt az oka mindennek. Ő követte el az első végzetes lépést, s a többi mind egyenkint abból következett.

Rendes vonalban, ritkásan voltak elosztva, s hol előtűntek a talaj homályos alapjából, hol meg ismét beleolvadtak, úgy, hogy percekig nem látszott semmi. Most Varga őrmester piros arca jelent meg az árok végén, ahol az én Standom volt. Morelli kapitány úr parancsait osztogatta ki a legények között, s eképen jutott el útjának legvégére az én állásomig.