United States or Netherlands ? Vote for the TOP Country of the Week !


A szoba sarkában állott az iróasztal s fölötte két fehér lap hivta fel magára a figyelmet. Az egyiken vastag, fekete betűkkel ez volt olvasható: „A t. megrendelő művész urak a munka árát előre tartoznak lefizetni." A másik lapon ez volt: „A tulajdonos Piacella Virgil akadémiai szobrász úrnak szólítandó a művész urak által is, akiknek csak délután négy és öt óra között áll szolgálatára."

Most hallották kegyelmetek az igazságot. Tegyenek lakatot a szájukra, mert bizony isten megjárják! figyelmezteté őket a harangöntő. Köztünk legyen mondva, én is csak azt hiszem, hogy nem keresztényhez és nem főúrhoz illő az ilyen bűbájos mesterkedés jegyzé meg Ulrik mester, midőn magukra maradtak. Az aranyműves megfordult, hogy távozzék, midőn egy lovászforma cseléd a palotába hívta.

Oh, mily irtózatosan hatott ez a vallomás, s mily iszonyú tudat volt, hogy Dózia létezését ő ismertette meg vele, ő mutatta meg annak fényképét, ő hívta föl figyelmét annak szépségére!... Irtóztató, végzetes tévedés!

A cédrus- és babérfák alatt Cynthia ült fehér ruhájában, éjfekete hajával, melyen fehér hópelyhekként ültek a ráhullott narancsvirágok szirmai. Hallotta Zúlem Zegrinek mély, ércesen konduló hangját, amint leányát hívta be magához, hogy beavassa tudományának és mesterségének titkaiba.

Boglár Kálmán hívta ki, s mire oda értem, Lándsa már meghalt. Hát a Boglár Kálmán? kérdé Atlasz úr rémülten. Nem tudom. Semmit sem tudok. Ne kérdezz többet. Hol van Klára? Elment, felelt félénken Atlasz úr. Elment! Hová ment? kiáltott Sándor, úgy megrántva a kantárszárat, hogy megriadt paripája ágaskodni kezdett.

Ez fontos néha. Hát ne fárasszák hiába. A hölgyek egyenkint bevonultak, legutolsónak a szegény rokon maradt a sorban. Szőcsné. Kafterné is csak igy hivta. Bágyadtan nézett végig rajtuk, amikor letelepedtek az ágy mellé, egyszerre azonban mintha érdekelni kezdte volna valami. Előbb csak bizonytalanul révedezett a pillantása az öreg asszony feje fölött, de aztán csillogva pihent meg a kalapon.