United States or Suriname ? Vote for the TOP Country of the Week !


Közben megvásárolta a gyertyát, hust, kenyeret s a hotel kapujában odaadott mindent a vendégnek. A kis szürke ember azonban nem akarta elbocsátani. Nagyon hálás volt, meg akarta neki mutatni a családját, meg talán arra is gondolt, hogy beigazolja a nyomoruságát, nehogy azt higyjék, hogy hazudott.

Móre már föl akará nyitni az ajtót, de azon pillanatban kívülről lépések és beszéd hallatszott, a czigány hirtelen eloltá a gyertyát és védenczeit kezüknél ragadván, az ajtó sarkánál egy a sziklába kissé benyúló üregbe húzta.

A drót hordja szét a világosságot az utcákon s hol elalszik, hol nem. Ez igen nagy haladás a világosság irányában. Harminc esztendővel ezeknek előtte még nem égett az utcán semmi. Mert miért égett volna, mikor még a házakban is csak imitt amott égett a világító olaj. Némely úri ember a gyertyát szerette, más helyen pedig volt a tatar is. Ez a tatar már egészen kivész.

Nyolcz kenyér: huszonnégy fillér, a többiért hideghust veszünk. Menjünk az én hentesemhez, udvarolok a leányának, majd sokat ad. Van gyertyájuk? Nincs. Akkor azt is kell venni, de gyertyát kapok hitelbe is, azért nem kell pénzt adni. Hosszu lábaival akkorákat lépett, hogy a kis fáradt ember alig birta követni.

No, már most igazán azt hittem, hogy mingyárt következik a torontáli követválasztás, nincs más hátra, mint hogy feldöntjük az asztalt, széttépjük a protocollumot, eloltjuk a gyertyát, egymás szemébe hányjuk a porzót, s az elnököt kényszeritjük az ablakon át menekülni. Bizony kicsinyben mult! „Ez cselszövény!

Mint például a gyertyánál való pipára gyújtás is oly tudomány, hogy annak gyakorlása közben könnyen elfújhatja az ember a gyertyát s mindenek sötétben maradnak, mi részben szégyen, részben bosszankodás. Ezért van az, hogy mielőtt valaki a pipáját a gyertya lángjához értetné, elsőbb háromat kopog az asztalon és ezt mondja: Engedelmet kérök.