United States or Djibouti ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az öreg grófnénak is az volt a neve... És a vén cseléd megcsóválta fejét, s jelentőségteljes tekintetet vetett asszonyára, ki félrefordítá fejét, de azt látta, hogy elpirult. Száz és száz embernek van ugyanazon neve, mondá azután bizonyos zavarral Hermance. Hogy jutott most éppen napam neve az eszedbe? Magam sem tudom, grófné.

Pártfogásába vette, növendékeket ajánlott, stb., a miért én hálás is leszek, a míg élek; de ha már erről beszélünk, ne vegye rossz néven, ha viszont azt is fölemlítem, hogy nagyon nehéz lett volna Dóziát előkelő intézetben elhelyeznie a tudott körülmények miatt, s én csak azért vettem ide, mert a grófnénak szívből hálás tisztelője vagyok!

Elfulladt sietséggel szólt át a húgának a másik szobába: Eredj le szaporán a hintóhoz s mondd meg a bécsi grófnénak, hogy én már ott lakom a kertben, az öreg almafa alatt... az utolsó köszöntést néki küldtem...

A két gyermeke közül kedvencze volt és hallván megérkezését, sietett őt megölelni. De a grófnénak arra a biztosítására, hogy az nemsokára megjelenik, helyet foglalt és részt vett a megkezdett társalgásban, melyet jövetelekor neje Enyingivel folytatott.

Én hónapok óta nem láttam Lamberth kisasszonyt, sem Holcsi ügyvédet, és sem ő róluk, sem Dóziáról nem tudok semmit. Az lehetetlen! Miért volna lehetetlen? kérdé Obrenné meglepetve a határozottan kiejtett állításra. Mert Holcsi Kálmán önnek fivére s a mult azt mutatja, hogy mindig viszonyban volt vele. Ki mondta ezt grófnénak? kérdé sötéten elpirulva a főnöknő.

Az én gondoskodásom csak addig volt kötelező, míg Dóziát elhagyatva tudtam, s a leendő Oroszlay grófnénak nincs szüksége az én pártfogásomra! Miért haragszik ? Az én szavaim keltettek grófnéban ellenszenvet iránta? Nem!

És van nekem egy leányom azaz hogy kettő van, de én most csak az egyikről beszélek ez a leányom maga a Vénusz, maga a paradicsombeli Éva, maga a szépség, ahogy festik; és ki van nevelve tanítva, nem is grófnénak, hanem hercegnének; mindent tud és van ráadásul most rögtön két millió koronája; de ha én akarom, több is, akár még egy millióval több. Ha olyan valaki veszi el, aki nekem is tetszik...

Így beszélte nekem Dózia s nem kételkedem, hogy igazat mondott, viszonzá Eszthey grófné. Mert nem tudott volna ily regét kitalálni, ha annak nem volna alapja, de sőt nem is indult volna oly útra tájékozatlanul, hol nem talál előbb biztosítékot. Nem akarok grófnénak ellenmondani, mert nem vagyok biztos Dózia szavainak ellenkezőjéről, azonban...

A Nap Szava

felülete

Mások Keresik