United States or Bermuda ? Vote for the TOP Country of the Week !


Mikor ő meglátja, hogy a Gergő bement a tanyába, melynek ablakában kialudt a világ, előlopódzik, fekete szűrt kerít a nyakába és csöndben odamegy a fekete éj és a fekete szűr leple alatt a lovakhoz. Kihúzza a cöveket a földből és elhajtja a tanyára a lovakat. Ezzel aztán készen van minden. A föld forog tovább, mintha semmisem történt volna.

Hogy a kovács fejszét készithessen, szüksége van a bányászra, a ki a vasat előkeresse a földből. Hogy a bányász hozzá foghasson a mesterségéhez, szüksége van a mérnökre. A mérnököt pedig az akadémiában tanitják.

Ezt pedig a földből, levegőből, erdőből, patakból és az édes szüleinek piros paraszt véredényeiből szívta magába csecsemő gyermek és suhanc legényke korában. Erdélyben, Gyergyószentmiklóson született s már gyermekkorában csodájára jártak a falubeliek. Olyan ökle van, mint egy medvebocsnak mondták az öregasszonyok, akik tulozzák ugyan a dolgokat, de nem szépítik az igazságot.

Társa, amely véletlenül a kertbe jutott, karónyira dagadt, míg emez épen csak hogy él az ablak mellett és leveleit oly kétségbeesetten nyújtogatja a nap felé, mintha el akarná velük fogni, hogy ne szálljon le sohasem a föld alá, sötétséget reá ne hagyjon. A földből táplálkozó élet mind szereti a napot, de így talán egy sem.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik