United States or France ? Vote for the TOP Country of the Week !
Az ő szívét is abból faragták, cimbora, az ő szíve is fehér és hideg... nem szeret, mert nem tud szeretni. Templomba jár, imádkozik értem, hű... csak nem tud szeretni... A kapitány véres szemét gyenge fény fátyolozta be: Hűséges, jó, szent asszony... és én mégis korhely vagyok... ej, mondom, csak San Pedrót szereti... ezért nevettem az előbb, cimbora... nem földi embernek való az ilyesmi.
Nem maradtam egészen sötétségben, a derengésnek némi halavány nyomai rajzolódtak a barlang száját elzáró sziklafalak kiálló szegleteire, mintha valamely nagy távolságból rejtelmes eredetű fény érkezett volna... Mi lehet ez? Három lépéssel a barlang szájánál termettem és egy fürge ugrással künn voltam a szabadban.
Náci uram még mindig haragszik. Csak amire a kertbe térnek, enyhül meg kedve. Nagy gazember ez a Domonkos! dörmögi Böske háta mögött. A leány viszszafordul. Szeme pajkosan csillog. Amire a kertbe érnek, tekintete ismét merő meleg fény, miközben lopva a gyáros beszédére figyel, mozdulatait lesi. Kuny egyfelől édesanyját, másfelől őt ültette az asztalfőre s melléje csupa öreg úr került.
Károlyi nagy úrrá lett a szatmári béke után, de Barkóczy Krisztinát a fény nem kápráztatta. Szinte sokallotta a nagy czímeket és hatáskört, a családi vagyon gondozása, gyermekeinek nevelése, a maga kisebb körében a jótékony és hasznos működés volt az igazi boldogsága. Szívbaja sokáig kínozta, de ő keveset panaszkodott és mindvégig fáradozott családja és gazdasága körül.
E pillanatban megnyilt az ajtó s három tagból álló társaság lépett be. Volkán Ádámné, Góg Ferencz és egy ismeretlen fiatal ember. A bajuszos menyecske arcza sugárzott a diadaltól, feje, füle, nyaka, karja villogott a gyémántoktól; csupa fény és ragyogás volt, hogy szinte elkáprázott a szem, ha rá nézett.
Az ajtód elé fekszem és tizenkét katona nem tud elhurcolni a szobád küszöbéről. Van Roosen bárónő odadobta magát a szobrász mellére és őrjöngve csókolta a nyakát. A boldogság, a csend, a fény, az emberek hódolata, a történelem minden dicsősége várakozik rád az oldalamon, ha jössz. És ha nem megyek? kérdezte megrökönyödve a szobrász. Akkor megölöm magamat itt a zárda kapujában.
És ez a holnapután: ma volt. Krebsler, meg a két leánya csakugyan vendége volt a grófnak. És Krebsler csakugyan úgy jött s ment a birtokon, mintha már végképen bent ülne. Trilla pedig, a nagyobbik leánya, csakugyan nagyon szép volt. A haja bronzvörös, de nem festett; a nap is, az árnyék is csudás fény változatokat mutatott azon a sziréni vörösségen.
Igazságot itél majd nekem a biró. Estefelére fordult már az idő; némely ablakokban, a melyeken belül hivatalos emberek dolgoztak meg nagy asszonytársaságok kávéztak, megjelent a magas négyszögbe kivágott sárga esti fény, a mi fehér foltban esett le a gyalogjáró szürkeségére.